„A szeretet földje.” Leginkább így hívnám azt az álomvilágot, ahol éjszakánként járok. Az ottani emberek elég érdekes helyeken élnek, mint például lila színű erdők, vagy pont az égen, esetleg a tenger mélyén. Az is furcsa, hogy a hegyekben szegény emberek, hajóroncsok, elhagyatott tornyok, míg alacsonyan óriási luxusvillák, és maguknak mindent megengedhető nemesek élnek. Van, akinek nyomorúságos tehát az élete, de ők is boldogok. Az álomvilágomban először én is szegény voltam, a családommal egy egyszobás kis szürke kunyhóban laktunk. Ez akkor volt, mikor szomorkodtam, és mindig pityeregtem. De mikor vidámabb lettem, a házunk gyönyörűbb, álombéli másában éltünk. A szobám háromszor nagyobb volt, három nagy ablakkal, amin simán kiférek. Még így is látok kis kunyhóban élő embereket, de sugárzik az arcukról a boldogság. Mert van, akit szerethetnek, szabadok, mint a madár, és mellesleg ott mindenki bemehet bárhova elfogyasztani egy csésze teát. Ha a mi világunk is ilyen lenne, nem létezne olyan, hogy árulás, hazugság, rasszizmus, szegénység, kiközösítés, csak vidámság, segítőkészség, megértés, elfogadás, és a legfontosabb, szeretet.
