HTML

Péterfyrkák

Friss topikok

Címkék

A Hevesi Sándor vers-és prózaíró pályázat különdíjas írása

2019.05.07. 14:29 Péterfy

zsombor_1.jpgNagy Zsombor: Winston élete

   Én egy Balatonmáriafürdő közelében élő koromfekete bundájú, de belül hófehér lelkű kóbormacska vagyok. Egy család nyaralójánál lakom, ahova a nagymama, a nagypapa és az unokájuk, Zsombor sokszor ki szokott járni, és természetesen rám is szakítanak időt. Pár éves életemre visszaemlékezve sok kaland jut eszembe. Volt köztük jó is, meg rossz is.

   Valójában az igazi történetem akkor kezdődött, amikor még kölyökmacska koromban egy család befogadott engem a nyaralójukba. Persze, utólag kiderült, hogy nem voltak olyan jók, mint amilyennek gondoltam őket. Rájöttem, hogy csak arra kellettem, hogy nyaralásuk alatt a kisgyereküket szórakoztassam. Erre akkor döbbentem rá, amikor nyár vége felé a család egyszer csak csomagolni kezdett. Délután beszálltak az autójukba, és elmentek. Gazda nélkül maradtam.

   Több hónapon keresztül vártam őket vissza a nyaralójuknál. Természetesen, nem örültem neki, hogy kihasználtak, utána meg csak úgy otthagytak. De nem volt más választásom. Egy hidegebb napon ugyanúgy ott ültem a nyaraló teraszán, mint azelőtt. Egy teherautó verte fel a kis utca csendjét. Egy férfi szállt ki belőle és valamilyen táblát erősített a kerítésre. Nem mertem odamenni, elolvasni, amíg el nem ment. Amint elhajtott, odarohantam. A felirat szövege ez volt: „ELADÓ! Érdeklődni: +36 30 12 85 134”. Szóval eladják az ingatlant. Továbbra is a teraszon vártam a történéseket. Majd ősszel, október körül hatalmas kamion ékezett a szűk utcába. A fák kiálló ágait letördelte, a földutat felkotorta. A benne ülő emberek kinyitották a hátsó ajtót, bútorokat cipeltek a nyaralóba. Engem söprűvel elkergettek. Nagyon féltem. Nem is tudtam mitévő legyek. Egy másik nyaralóból halk hangokat hallottam. Odamentem, hátha ők kedvelik a macskákat, és adnak nekem egy kis ennivalót, mivel hónapok óta csak egeret és madarat eszem.

   Egy öreg néni és bácsi volt ott az unokájukkal nagykabátban, mivel nagyon hideg volt. A nagymama a kertben a gyomokat húzta ki, a nagypapa a madáretetőt töltötte fel magokkal. A kisfiú a kertben szaladgált.

-Nézd Zsombi, ott egy fekete cicus! –szólt a nagymama az unokájának.

-Jaj de aranyos! Mit tegyünk vele? –mondta az ezek szerint Zsombi nevű gyerek.

-Adjunk neki enni! Te csalogasd ide, én addig hozok egy kis macskatápot!

Gondolkodtam, mit kéne tennem. Először hirtelen oda akartam szaladni, de meggondoltam magam. Elővigyázatos voltam. Az előbbi söprűs kergetés után nem igen bíztam meg egy emberben sem. Nem úgy néztek ki, mintha annyira gonoszak lennének, ezért óvatosan odalopakodtam. A Zsombi meg akart simogatni. Egyelőre elhúztam a fejemet. A mama meghozta a macskatápot. Kirakta egy régi edénybe. Az evéssel bátrabb voltam, mivel jó pár hete elég egyhangú a táplálkozásom. Pár perc alatt felfaltam mindent. Majd a Zsombi tanakodott, mi legyen a nevem. Pár perc múlva már Winstonnak szólított. Winston! Nem is rossz név. Azóta is így szólítanak.

   Mindezek után ők is csomagolni kezdtek, pont, mint az előző gazdáim. A nagymama mondta nekem, hogy majd nyáron sokkal több időre ki tudnak jönni a Balatonra. Majd elköszöntek tőlem, ellentétben az előző, gonosz gazdáimmal. Még mindig nagyon mérges vagyok rájuk, meg magamra is, hogy odamentem hozzájuk. Már jobban ismertem új emberbarátaimat, ezért köszönéskor egy kicsit engedtem magam simogatni.

   Már csak a téltől féltem. A nagy hideg, sok hó… Párszor már túléltem ezt az évszakot, ezért reméltem, hogy 2017-ben sem lesz ez másképp. Ősszel még sokszor megfigyeltem, mi történik a régi gazdáim nyaralójánál. Hatalmas fúrást, kalapácsolást és egyéb borzalmas, fülsiketítő hangokat hallottam onnan egészen tavaszig. Egy család vette meg a nyaralót, és nyáron mindig kiadták.

   Egészen nyárig ötször jöttek ki hozzám a Balatonra az új gazdáim. Mindig adtak nekem enni, inni, és nagyon kedvesek voltak velem. Egyre jobban bíztam bennük. A nyarat is már nagyon vártam, hogy szinte minden héten kijöjjenek hozzám és „haverkodjunk”. De aztán mindig megszólalt a fejemben egy hang, hogy ne bízzak meg ennyire az emberekben. Hiszen nagyon sokan közülük nem szeretik a macskákat. De úgy éreztem, bennük megbízhatok.

   Majd jött a várva várt nyár. Sok ember volt kint a Balatonon, hiszen nagyon jó idő volt azon a nyáron. Zsombiék nagyon sokszor kijöttek a villájukhoz. Sok mindent csináltunk abban a három hónapban. Összeszereltük a hintaágyat, gondoztuk a hátsó kiskertet, néhol lefestettük a házat. Persze, én csak nézni tudtam őket, hiszen egy macskától nem várhatnak el ilyen dolgokat. Amikor mentek fürödni a partra, én is mindig velük tartottam. A megállónál sok vonatot néztünk, hiszen Zsombi nagyon szereti a vasutat. Én is nagyon szeretem Zsombival együtt, hiszen sokat mesélt róla nekem. Persze, ő azt hitte, hogy feleslegesen beszél nekem, de ő tévedett! Hiszen mindent megértettem a beszédéből. Amíg ők a Balatonban fürödtek, én a parton „vigyáztam” a holmijaikra. Igaz, nagyon sok macska utálja a vizet, én viszont nem. Sőt, kimondottan szeretem! Sajnos, a tóban nem fürödhetek, viszont amikor felállítjuk a medencét, szokták engedni, hogy bemenjek Zsombi mellé. Már említettem a hátsó kiskertünket. Nagyon szeretem azt a helyet. Imádok oda ebéd után lefeküdni. Nagyon szép látványt nyújt, amikor a szépen gondozott kerti növényeken átsüt a nap. A nagy délutáni pihenő után szoktunk menni a strandra. Igaz, hogy nem fürödhetek, de imádom nézni a megállóban áthaladó vonatokat, és a napozó vagy éppen fürdőző embereket. Igaz, a tél, meg az ősz kicsit veszélyes számomra, de mindig arra gondolok ilyenkor, hogy hamarosan itt a nyár, jönnek a gazdiék, és ők majd vigyáznak rám, meg egyébként is, nekünk állítólag kilenc életünk van.

   Jelenleg is itt ülök a nyaralónk teraszán. Már nagyon izgatott vagyok, mivel azt ígérték nekem, hogy ma lesz az első nap, amikor 2019 nyarán kijönnek a villához. Persze, ez nem csak annyiról szól, hogy lepakolják a csomagokat, aztán minden megy, mint tavaly nyáron. Ma kezdődnek a nyári munkálatok! Már nagyon-nagyon várom! Ezelőtti nyárból is ez volt a kedvenc napom. Remélem, fél óra múlva már megérkeznek, hiszen úgy volt megbeszélve, hogy reggelire ideérnek. Addig is elmesélem pár izgalmas kalandomat.

   Tavasz elején kijöttek hozzám, ezen a napon nagyon jó idő volt, ezért itt aludtak. Nagyon jó napnak indult, viszont volt benne egy dolog, ami majdnemhogy halálos végkimenetelű volt. Egy sarokkal arrébb van egy ház, melyben a nagymamának és a nagypapának egyik ismerőse lakik. Sokat szokott jönni hozzánk. Nekem ilyenkor mindig el kell futnom, mivel van egy kutyája, aki nem igen kedvel engem. Jennynek hívják. Ezen a napon az autóbejáró kapuja melletti szőlőtőke alatt aludtam. Akkor is, szintén eljött a szomszédunk a kutyával. Mindannyian elfeledkeztek rólam, csak a kutya nem! Amikor a nagymamáék megkínálták a bácsit itallal, és leültek a hintára, Jenny éppen arra sétálgatott. Észrevett engem, az egyetlen szerencsém az volt, hogy mielőtt rám támadott volna, ugatott egy nagyot. Ekkor még volt időm kiugrani a szőlő melletti kerítésen, a farkam végét majdnem megharapta. Azóta is félek attól a kutyától.

   Egy másik napon, nyáron a nagymamáék bementek a nyaralóba pihenni, mivel odakint nagyon meleg volt, és el voltak fáradva a kerti munkák után. Én odakint nagyon unatkoztam nélkülük. Gondoltam, kicsit körbenézek a környéken. Aztán a körbenézésből eltévedés lett. Bármerre mentem, csak nyaralók mindenhol. Bármelyik kerítésen ugrottam át, újabb nyaraló volt ott. Féltem, hogy soha többé nem látom a gazdáimat. Majd amikor egy újabb kerítést másztam meg, egy árok volt előttem. Hamarosan megtudtam egy tábláról, hogy ez a Jancsi-árok. Örültem, mivel ez a név ismerős volt. Amikor szoktunk menni a strandra sokszor emlegette Zsombor, hogy a Jancsi-árok mellett sétálunk. Majd ahogy haladtam a partján, egyre ismerősebb lett a környék. Majd megláttam a romházat a sarkon. Innen már ismertem a környéket. Már csak az árkon kellett átmennem. A vízben nem szerettem volna átúszni. Igaz, már mondtam, hogy szeretem a vizet, de ez koszos víz volt. Nem szerettem volna bepiszkolni a bundámat, ezért az árok felett áthidaló csövön tudtam csak átmenni. Mikor odafutottam a nyaralóhoz, még mindig bent voltak a gazdiék. Észre se vették, hogy eltűntem. Gondoltam, ha már nem tudnak róla, elfelejtem az egészet…

   Lépteket és beszédet hallok a nyaraló hátulja felől. Ezek biztos a gazdáim! Odafutok, megnézem, kik érkeznek. Ők azok! Kezdődhetnek a nyári munkálatok! Úgy vártam ezt a napot! Persze, mielőtt elmegyek köszönteni őket, jegyezzétek meg: szeressétek az állatokat!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://peterfyrkak.blog.hu/api/trackback/id/tr1814813068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.