HTML

Péterfyrkák

Friss topikok

Címkék

A Hevesi vers-és prózaíró pályázat (3-4. oszt.) 3. helyezett írása: Kuzler Lili:Én is boszorkány leszek!

2019.05.19. 12:52 Péterfy

Kuzler Lili : Én is boszorkány leszek!

Még a tavaszi szünet előtt történt az, ami örökre megváltoztatta az életem. A szokásos fáradsággal léptem be az osztályterembe. Egyből éreztem, hogy valami nagyon furcsa. Mindenki, aki eddig érkezett, a leghátsó padsorokhoz tömörült, és tátott szájjal bámult valamire. Ez azért is volt nagyon furcsa, mert általában nem nagyon szokta lekötni semmi az osztály figyelmét, így egyből sejtettem, hogy valami nagyon különös történik. Mint mindenkit, engem is elkezdett furdalni a kíváncsiság és mint ahogy mindenki tette, én is odamentem és megnéztem mit bámulnak annyira a többiek. Mi lehet az, ami így ámulatba ejtette a többieket? És akkor megláttam, de kellet néhány perc, hogy felfogjam mit is látok. Egy vékony, barna hajú, szemüveges fiú valamilyen mágikus bottal lebegtette a tankönyveit. Ilyet utoljára akkor láttam, illetve olvastam, amikor a Harry Potter könyveket bújtam, de eddig azt gondoltam, hogy az csupán kitaláció, mese. Megkértem Bogit, a legjobb barátnőmet, hogy mondja el mit történt pontosan. Gondoltam biztos többet tud, mint én, mert egyrészt ő már korábban érkezett, másrészt mert még mindig nem akartam elhinni amit látok. Bogitól viszont nem sok mindent tudtam meg, csak a nyilvánvaló tényeket közölte újra. Azt gondoltam ez nem lehet, csak képzelődök, vagy még mindig álmodom. Mivel hétfő volt, bepakoltam a könyveim a padba. Pakolás közben egyszer csak a fejemre esett egy repülő matematikafüzet. Szép gyöngybetűkkel rá volt írva a tulajdonosa neve, de vagy hatszor elolvastam, mert ezt se nagyon akartam hinni. A füzet elején ez ált:

Albus Potter, matematikafüzet

Már említettem, hogy olvastam a Harry Potter történeteket és elég sok dolog megmaradt a történettel kapcsolatban, már-már szakértőnek is nevezhetném magamat. Ezért emlékszem arra, hogy Albus Potter a történet szerint Harry Potter egyik fia volt. Illetve nem csak volt, hanem az is, és ha minden igaz akkor ő repteti a hátsó padban a könyveit. Most már egyre biztosabb voltam, hogy képzelődök, csak az agyam játszik velem vaskos tréfát, de aztán egy újabb repülő könyv csapódott a fejemnek. Egyre jobban zavartak a levegőben száguldozó könyvek, füzetek, de nem volt idő szóvá tenni, mert egyszer csak becsengettek. Az első óra matek volt, ami csigalassúsággal telt. Rápillantottam az órámra. Miiii? Egy perc telt el az órából, pedig vagy egy évnek tűnt. Az anyagra sem tudtam figyelni, folyton elkalandoztam. Próbáltam megfejteni mit csinálhat itt Albus. Oda-oda pillantottam, kíváncsian lesve mit csinál, de nem csinált semmit, csak figyelt, az órán nem varázsolt. Megszólalt a csengő, végre vége volt az órának. Mindenki, mintha futóversenyen lenne, olyan sebességgel száguldott a folyosóra. Megvoltak már a megszokott baráti körök, mindenki kis csoportokban beszélgetett, hol többen, hol kevesebben, csak egyvalaki nem csatlakozott senkihez egy ki tereferére: Albus. Elég jártasnak véltem magam a mágiában, ezért odamentem Bogival Albushoz, és elkezdtünk varázslatokról csevegni. Albus még a pálcáját is kölcsönadta kicsit. Boginak se kellett több, pár pillanat alatt hajtogatott egy papírmadarat és egy kis varázslattal életre keltettük. A csengő viszont tette a dolgát, így a beszélgetés félbe maradt. Pár tanóra után mehettünk ebédelni. Albus nehéznek találta a tálcáját így, csak úgy, mint a könyveit, a varázspálcájával röptette. Az ebéd utáni szünet a leghosszabb és ezt ki is használtuk, hogy ismét diskurálhassunk Albusszal. Megmutattuk neki egyes mágia mentes dolgok használatát ő pedig mutatott néhány trükköt a pálcájával. A nagy szórakozás közben arra lettünk figyelmesek, hogy három bagoly köröz az iskola felett, majd, mint egy repülőbemutatón, szépen kötelékben elkezdenek ereszkedni, egyenesen felénk! Mindhárom bagoly csőrében volt valami. Mint később kiderül egy, egy levelet hoztak. Bogi és Én is kaptunk. Eléggé elcsodálkoztunk, mert nemhogy bagoyoktól, de még a postástól se nagyon kaptunk levelet, pláne ilyet nem! Szó szerint felsikkantottam mikor elolvastam. Ez állt a levélben:

 Tisztelt Miss Lili Kuzler!

Örömmel értesítjük, hogy felvétel nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelések listáját.  A tanév szeptember 1-jén kezdődik.

Tisztelettel:  Minerva McGalagony

                       igazgató asszony

Úristen!!!! Felvettek a Roxfortba! Eddig azt se hittem, hogy létezik, most meg oda fogok járni! Ezt tényleg nem akartam elhinni. A Roxfortba! Ahova Harry Potter is járt! Albusnak mesélte, van egy bátyja, aki szintén a Roxfortba jár és nagyon sok érdekes, varázslatos dolgot mesélt.

Szóval ezért volt itt Albus? Hogy ne érjen akkora sokként? Hogy meggyőzőn, hogy a világa nem csak mese? Nem tudom, csak azt, hogy jövő szeptembertől a már a Boszorkány- és Varázsló Képzőbe fogok járni. Már alig várom! Sajnos azonban még elég sokára lesz jövő szeptember.  

Szólj hozzá!

A Hevesi Sándor vers-és prózaíró pályázat különdíjas írása

2019.05.07. 14:29 Péterfy

zsombor_1.jpgNagy Zsombor: Winston élete

   Én egy Balatonmáriafürdő közelében élő koromfekete bundájú, de belül hófehér lelkű kóbormacska vagyok. Egy család nyaralójánál lakom, ahova a nagymama, a nagypapa és az unokájuk, Zsombor sokszor ki szokott járni, és természetesen rám is szakítanak időt. Pár éves életemre visszaemlékezve sok kaland jut eszembe. Volt köztük jó is, meg rossz is.

   Valójában az igazi történetem akkor kezdődött, amikor még kölyökmacska koromban egy család befogadott engem a nyaralójukba. Persze, utólag kiderült, hogy nem voltak olyan jók, mint amilyennek gondoltam őket. Rájöttem, hogy csak arra kellettem, hogy nyaralásuk alatt a kisgyereküket szórakoztassam. Erre akkor döbbentem rá, amikor nyár vége felé a család egyszer csak csomagolni kezdett. Délután beszálltak az autójukba, és elmentek. Gazda nélkül maradtam.

   Több hónapon keresztül vártam őket vissza a nyaralójuknál. Természetesen, nem örültem neki, hogy kihasználtak, utána meg csak úgy otthagytak. De nem volt más választásom. Egy hidegebb napon ugyanúgy ott ültem a nyaraló teraszán, mint azelőtt. Egy teherautó verte fel a kis utca csendjét. Egy férfi szállt ki belőle és valamilyen táblát erősített a kerítésre. Nem mertem odamenni, elolvasni, amíg el nem ment. Amint elhajtott, odarohantam. A felirat szövege ez volt: „ELADÓ! Érdeklődni: +36 30 12 85 134”. Szóval eladják az ingatlant. Továbbra is a teraszon vártam a történéseket. Majd ősszel, október körül hatalmas kamion ékezett a szűk utcába. A fák kiálló ágait letördelte, a földutat felkotorta. A benne ülő emberek kinyitották a hátsó ajtót, bútorokat cipeltek a nyaralóba. Engem söprűvel elkergettek. Nagyon féltem. Nem is tudtam mitévő legyek. Egy másik nyaralóból halk hangokat hallottam. Odamentem, hátha ők kedvelik a macskákat, és adnak nekem egy kis ennivalót, mivel hónapok óta csak egeret és madarat eszem.

   Egy öreg néni és bácsi volt ott az unokájukkal nagykabátban, mivel nagyon hideg volt. A nagymama a kertben a gyomokat húzta ki, a nagypapa a madáretetőt töltötte fel magokkal. A kisfiú a kertben szaladgált.

-Nézd Zsombi, ott egy fekete cicus! –szólt a nagymama az unokájának.

-Jaj de aranyos! Mit tegyünk vele? –mondta az ezek szerint Zsombi nevű gyerek.

-Adjunk neki enni! Te csalogasd ide, én addig hozok egy kis macskatápot!

Gondolkodtam, mit kéne tennem. Először hirtelen oda akartam szaladni, de meggondoltam magam. Elővigyázatos voltam. Az előbbi söprűs kergetés után nem igen bíztam meg egy emberben sem. Nem úgy néztek ki, mintha annyira gonoszak lennének, ezért óvatosan odalopakodtam. A Zsombi meg akart simogatni. Egyelőre elhúztam a fejemet. A mama meghozta a macskatápot. Kirakta egy régi edénybe. Az evéssel bátrabb voltam, mivel jó pár hete elég egyhangú a táplálkozásom. Pár perc alatt felfaltam mindent. Majd a Zsombi tanakodott, mi legyen a nevem. Pár perc múlva már Winstonnak szólított. Winston! Nem is rossz név. Azóta is így szólítanak.

   Mindezek után ők is csomagolni kezdtek, pont, mint az előző gazdáim. A nagymama mondta nekem, hogy majd nyáron sokkal több időre ki tudnak jönni a Balatonra. Majd elköszöntek tőlem, ellentétben az előző, gonosz gazdáimmal. Még mindig nagyon mérges vagyok rájuk, meg magamra is, hogy odamentem hozzájuk. Már jobban ismertem új emberbarátaimat, ezért köszönéskor egy kicsit engedtem magam simogatni.

   Már csak a téltől féltem. A nagy hideg, sok hó… Párszor már túléltem ezt az évszakot, ezért reméltem, hogy 2017-ben sem lesz ez másképp. Ősszel még sokszor megfigyeltem, mi történik a régi gazdáim nyaralójánál. Hatalmas fúrást, kalapácsolást és egyéb borzalmas, fülsiketítő hangokat hallottam onnan egészen tavaszig. Egy család vette meg a nyaralót, és nyáron mindig kiadták.

   Egészen nyárig ötször jöttek ki hozzám a Balatonra az új gazdáim. Mindig adtak nekem enni, inni, és nagyon kedvesek voltak velem. Egyre jobban bíztam bennük. A nyarat is már nagyon vártam, hogy szinte minden héten kijöjjenek hozzám és „haverkodjunk”. De aztán mindig megszólalt a fejemben egy hang, hogy ne bízzak meg ennyire az emberekben. Hiszen nagyon sokan közülük nem szeretik a macskákat. De úgy éreztem, bennük megbízhatok.

   Majd jött a várva várt nyár. Sok ember volt kint a Balatonon, hiszen nagyon jó idő volt azon a nyáron. Zsombiék nagyon sokszor kijöttek a villájukhoz. Sok mindent csináltunk abban a három hónapban. Összeszereltük a hintaágyat, gondoztuk a hátsó kiskertet, néhol lefestettük a házat. Persze, én csak nézni tudtam őket, hiszen egy macskától nem várhatnak el ilyen dolgokat. Amikor mentek fürödni a partra, én is mindig velük tartottam. A megállónál sok vonatot néztünk, hiszen Zsombi nagyon szereti a vasutat. Én is nagyon szeretem Zsombival együtt, hiszen sokat mesélt róla nekem. Persze, ő azt hitte, hogy feleslegesen beszél nekem, de ő tévedett! Hiszen mindent megértettem a beszédéből. Amíg ők a Balatonban fürödtek, én a parton „vigyáztam” a holmijaikra. Igaz, nagyon sok macska utálja a vizet, én viszont nem. Sőt, kimondottan szeretem! Sajnos, a tóban nem fürödhetek, viszont amikor felállítjuk a medencét, szokták engedni, hogy bemenjek Zsombi mellé. Már említettem a hátsó kiskertünket. Nagyon szeretem azt a helyet. Imádok oda ebéd után lefeküdni. Nagyon szép látványt nyújt, amikor a szépen gondozott kerti növényeken átsüt a nap. A nagy délutáni pihenő után szoktunk menni a strandra. Igaz, hogy nem fürödhetek, de imádom nézni a megállóban áthaladó vonatokat, és a napozó vagy éppen fürdőző embereket. Igaz, a tél, meg az ősz kicsit veszélyes számomra, de mindig arra gondolok ilyenkor, hogy hamarosan itt a nyár, jönnek a gazdiék, és ők majd vigyáznak rám, meg egyébként is, nekünk állítólag kilenc életünk van.

   Jelenleg is itt ülök a nyaralónk teraszán. Már nagyon izgatott vagyok, mivel azt ígérték nekem, hogy ma lesz az első nap, amikor 2019 nyarán kijönnek a villához. Persze, ez nem csak annyiról szól, hogy lepakolják a csomagokat, aztán minden megy, mint tavaly nyáron. Ma kezdődnek a nyári munkálatok! Már nagyon-nagyon várom! Ezelőtti nyárból is ez volt a kedvenc napom. Remélem, fél óra múlva már megérkeznek, hiszen úgy volt megbeszélve, hogy reggelire ideérnek. Addig is elmesélem pár izgalmas kalandomat.

   Tavasz elején kijöttek hozzám, ezen a napon nagyon jó idő volt, ezért itt aludtak. Nagyon jó napnak indult, viszont volt benne egy dolog, ami majdnemhogy halálos végkimenetelű volt. Egy sarokkal arrébb van egy ház, melyben a nagymamának és a nagypapának egyik ismerőse lakik. Sokat szokott jönni hozzánk. Nekem ilyenkor mindig el kell futnom, mivel van egy kutyája, aki nem igen kedvel engem. Jennynek hívják. Ezen a napon az autóbejáró kapuja melletti szőlőtőke alatt aludtam. Akkor is, szintén eljött a szomszédunk a kutyával. Mindannyian elfeledkeztek rólam, csak a kutya nem! Amikor a nagymamáék megkínálták a bácsit itallal, és leültek a hintára, Jenny éppen arra sétálgatott. Észrevett engem, az egyetlen szerencsém az volt, hogy mielőtt rám támadott volna, ugatott egy nagyot. Ekkor még volt időm kiugrani a szőlő melletti kerítésen, a farkam végét majdnem megharapta. Azóta is félek attól a kutyától.

   Egy másik napon, nyáron a nagymamáék bementek a nyaralóba pihenni, mivel odakint nagyon meleg volt, és el voltak fáradva a kerti munkák után. Én odakint nagyon unatkoztam nélkülük. Gondoltam, kicsit körbenézek a környéken. Aztán a körbenézésből eltévedés lett. Bármerre mentem, csak nyaralók mindenhol. Bármelyik kerítésen ugrottam át, újabb nyaraló volt ott. Féltem, hogy soha többé nem látom a gazdáimat. Majd amikor egy újabb kerítést másztam meg, egy árok volt előttem. Hamarosan megtudtam egy tábláról, hogy ez a Jancsi-árok. Örültem, mivel ez a név ismerős volt. Amikor szoktunk menni a strandra sokszor emlegette Zsombor, hogy a Jancsi-árok mellett sétálunk. Majd ahogy haladtam a partján, egyre ismerősebb lett a környék. Majd megláttam a romházat a sarkon. Innen már ismertem a környéket. Már csak az árkon kellett átmennem. A vízben nem szerettem volna átúszni. Igaz, már mondtam, hogy szeretem a vizet, de ez koszos víz volt. Nem szerettem volna bepiszkolni a bundámat, ezért az árok felett áthidaló csövön tudtam csak átmenni. Mikor odafutottam a nyaralóhoz, még mindig bent voltak a gazdiék. Észre se vették, hogy eltűntem. Gondoltam, ha már nem tudnak róla, elfelejtem az egészet…

   Lépteket és beszédet hallok a nyaraló hátulja felől. Ezek biztos a gazdáim! Odafutok, megnézem, kik érkeznek. Ők azok! Kezdődhetnek a nyári munkálatok! Úgy vártam ezt a napot! Persze, mielőtt elmegyek köszönteni őket, jegyezzétek meg: szeressétek az állatokat!

 

Szólj hozzá!

A Hevesi Sándor vers-és prózaíró pályázat 3. helyezett írása

2019.05.07. 14:19 Péterfy

blanka_3.jpg

Bányai Blanka: Bársonykendő

(rémtörténet)

 

Csodálatos napra ébredt Nárcisz. A nap besütött a palota ablakán, megvilágítva a fekete-fehér csempepadlót. A királylány vidáman felkelt, és megnézte magát a tükörben. Ugyanaz a sápadt, halvány arc, azok a szürkészöld szemek, és vérvörös ajkak. De, mint mindig, a lány most is elégedetten mondta magának: „Mindig is tudtam, hogy szép vagyok! Imádom magam!” Szőkésbarna haját gondosan megfésülte, felvette kedvenc piros ruháját, a szoknyájára még egy babarózsaszín, fekete pöttyös kendőt is kötött.

Miután elkészült, elment a városba kicsit sétálgatni. Vidáman mosolygott mindenkire, bár az emberek csak sötét pillantásokat küldtek felé, vagy rámordultak. Nárcisz arra gondolt: „Nincs ezeknek semmi modoruk! Bár mit is érdekel engem…” Odaért a piachoz, ahol tucatnyi drágakövekkel teli pult volt felállítva. Régóta akart magának egy új ékkövet a gyűjteményébe, viszont nem volt kint egy jó ideje a vásárokon. Nem emlékezett pontosan, hogy miért, de ez most nem is érdekelte. Odament a legelső pulthoz, és rögtön kiválasztott egy szív alakú akvamarint. Már odaadta volna az eladónak az árát, mikor az kikapta a kezéből az ékkövet, és az árát is. Nárcisz elég ideges lett, de lenyelte a haragját. Kíváncsi volt, mivel indokolja meg az idős asszony a furcsa viselkedését. Nem kellett rá sokat várni, az öreg nő repedtfazék hangon megszólalt:

- Semmirevaló lányoknak nem való drágakő! De az árát szívesen elfogadom…

Az utolsó mondatot már motyogta, de Nárcisz, és egy csomó ember még rajta kívül jól hallotta. A királykisasszony arra számított, hogy az emberek mérges pillantást küldenek a nő felé, vagy legalább meglepődnek a gaztettől, de a közeli kútnál szorgoskodó lányok vihogni kezdtek, az árusok mutogattak rá nevetve, a többiek pedig gúnyosan mosolyogtak rá.

Rosszul tették. Nárcisz egyetlen dolgot utált. Sőt, elborzadt tőle. Ha valaminek nem volt értelme. Emlékszik tisztán, anyja és apja a világ legjobb szülei, és uralkodói voltak mielőtt meghaltak, mikor a lány nyolcéves volt. Emlékezett, ahogy anyja odamegy a szegény kisfiúkhoz, és kislányokhoz, ad nekik játékot, pénzt, élelmet, és együttérző öleléseket. Ő pedig sokat játszott azokkal a szegény gyerekekkel. Imádták őt! Az utcán haladó emberek is mind rámosolyogtak, és mindig mondták: „Milyen szép kislány!” Aztán elbújt a palotában, talán évekre is, s most az első jókedvű napon csúfolódnak rajta, gyűlölik, és örömüket lelik a megszégyenítésében! Arra eszmélt fel, hogy egy vödör jeges víz zúdult a nyakába. Így már tényleg semminek nem volt értelme. A látása elhomályosodott, és a nevetések, kigúnyolások is egy rossz hangú kórusnak hangzottak már. Érezte, hogy a kezébe vesz valami hideg vasat akarata nélkül, és az utolsó, amire emlékezett, hogy a nevetések velőtrázó sikolyokba fordultak át.

Felébredt. A kedvenc lazacszín karosszékében találta magát. Ahogy körbenézett, a karosszékhez egy vörös csík vezetett. Nem tudta mi lehet az. Már éppen felállt volna, hogy megnézze, mi az, mikor a szeme sarkából látta a vele szembe levő tükörben, hogy valami nincs rendben. Belenézett. Arcán vörös folyadék folyt le, és babarózsaszín kendőjére is óriási piros foltok száradtak. Vér volt. De nem az övé. Sokkoltan bámult tükörképe szemeibe. Amíg évekig elzárkózott a világ elől, addig senki nem irányította a népét. Az utcák koszosabbak voltak, az emberek csontsoványak, a házak teljesen tönkrementek. Hogy nem vette észre! Sok év gyűlölet halmozódott fel ezekben az emberekben, és a megértés is kiveszett belőlük. Átvette helyét a lelkükben a harag, a bosszúvágy. Arra vártak, hogy a szenvedéseikért megalázzák, felakasszák őt. De tudta nélkül kezébe ragadt egy éles fegyvert, és… Az utcák most kihaltak, üresek. Nárcisz már üres tekintettel nézett tükörképére, és erőtlenül megszólalt.

- Mindig is tudtam, hogy egy szörnyeteg vagyok. Utálom magamat!
De nem tett semmit. Csak ült a kis karosszékében, és meredten bámult maga elé, mint egy élettelen játékbaba.

Kinyitotta a szemeit. Körülnézett a szobájában, és életében nem volt még olyan megkönnyebbült, mint akkor. Gyorsan rápillantott a falon lógó bársonykendőre. Sötétrózsaszín foltok borították mindenhol. Ezek a foltok voltak Nárcisz könnyei, még a szülei temetésén. Akkor sírta ki magából a fájdalmat, az életét. Már igazán emlékezett, még négy évig volt egy nevelője, de miután ő is meghalt, három teljes évig ki sem mozdult a palotából. Az összetört királylánynak nem volt más választása, mint felvenni egy maszkot. Hamis érzelmeket mutatott, és közben azt mondogatta, minden rendben. De tudta, hogy ez hazugság. Visszagondolt az álmára. Az egész csak egy rossz álom volt, a borzalom a valóságban nem történhet meg. Ő a királynő.

Kinyitotta az óriási ablakokat, és vidáman köszöntötte három év után először meglepett népét.

Szólj hozzá!

Bányai Blanka: Nem esett messze az alma a fájától

2019.04.02. 14:11 Péterfy

A családom és én

Sokban hasonlítok a családomra, de a legtöbb hasonlóságot köztünk csak mostanában vettem észre. Kiskoromban már tudtam jól, hogy apukám barna szemét és anyukám kerek arcát örököltem. Viszont akkor nem fedeztem még fel más hasonló tulajdonságot. Majd nőttem, és rájöttem, hogy pont olyan humorom van, mint apának. Néha egy csomó vicces képet letöltök, és azokon együtt nevetünk, anya pedig mosolyogva csóválja a fejét. Anyától a szorgalmat örököltem át, bár néha már kétségbeesetten keresek kifogásokat a sok feladat kikerülésére, hogy lustálkodhassak. Ami mindhármunkban közös, hogy okosak vagyunk, és ha használjuk az eszünket, igenis, meg tudjuk oldani a problémáink többségét. Apai ágról öröklődik, hogy jól tudok rajzolni. Az apai nagymamámtól egy kis türelmetlenség szállt át. Hát igen, nem esett messze az alma a fájától.

csalad.jpg

1 komment

Bányai Blanka: Kitalált történet

2019.03.11. 20:17 Péterfy

„A szeretet földje.” Leginkább így hívnám azt az álomvilágot, ahol éjszakánként járok. Az ottani emberek elég érdekes helyeken élnek, mint például lila színű erdők, vagy pont az égen, esetleg a tenger mélyén. Az is furcsa, hogy a hegyekben szegény emberek, hajóroncsok, elhagyatott tornyok, míg alacsonyan óriási luxusvillák, és maguknak mindent megengedhető nemesek élnek. Van, akinek nyomorúságos tehát az élete, de ők is boldogok. Az álomvilágomban először én is szegény voltam, a családommal egy egyszobás kis szürke kunyhóban laktunk. Ez akkor volt, mikor szomorkodtam, és mindig pityeregtem. De mikor vidámabb lettem, a házunk gyönyörűbb, álombéli másában éltünk. A szobám háromszor nagyobb volt, három nagy ablakkal, amin simán kiférek. Még így is látok kis kunyhóban élő embereket, de sugárzik az arcukról a boldogság. Mert van, akit szerethetnek, szabadok, mint a madár, és mellesleg ott mindenki bemehet bárhova elfogyasztani egy csésze teát. Ha a mi világunk is ilyen lenne, nem létezne olyan, hogy árulás, hazugság, rasszizmus, szegénység, kiközösítés, csak vidámság, segítőkészség, megértés, elfogadás, és a legfontosabb, szeretet.

alom2.jpg

Szólj hozzá!

Nőnap

2019.03.11. 20:06 Péterfy

narcisz.jpg 

 Március 8.  nőnap. Egy nemzetközi ünnep, melyet 1917 óta minden évben, pontban március 8-án tartanak meg. Ezt a napot az ENSZ is a világnapok közé sorolja. Eredetileg a nőnap munkásmozgalmi eredetű nap volt. A nőnap a nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak. Ma már a nők iránti tiszteletről és becsületről szól. Magyarország 1913-ban csatlakozott a nőnapi felhíváshoz, mikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. 1914-ben országszerte rendezvényeket szerveztek. Az eredetileg mindig különböző időpontokban megtartott nőnapot 1948-tól már mindig március 8-án tartotta meg országunk.

   Boldog nőnapot kívánok mindenkinek!

Nagy Zsombor

 

Szólj hozzá!

Nagy Zsombor: Itt a tavasz, vár a szabad!

2019.02.26. 17:41 Péterfy

A tanévből alig négy hónap van vissza és itt a nyár. 

   A nyarat mindannyian nagyon várjuk, de előtte még jön az az évszak, melyben a legtöbb időnket a szabadban, a rügyező fák alatt, a virágokkal teli mezőn töltjük, ez a tavasz. A fák újra leveleket növesztenek, a levegő is melegebb lesz, mint ezelőtt. És  jön a sok diák által várt tavaszi szünet. Sokan azért mennek ki a friss levegőre, hogy sportoljanak egy kicsit, hiszen eddig hideg volt, és emiatt nem mindig lehetett. A kisgyerekek újra birtokba veszik a játszótereket.  Az öltözködésünkön is változtatunk, sokkal egyszerűbbé válik, hiszen már nem kell vastag télikabátot viselni. De a tavasz nem csak erről szól! Elég sok ünnep van tavasszal. Az első, március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe. De a legnagyobb és a legismertebb ünnep a húsvét. Ilyenkor a tojáskeresés népszerű a gyerekek körében. A családok elhívják a rokonokat, és készítenek húsvéti vacsorát. A húsvét szimbóluma a tojás és a nyuszi. Május 1-jén lesz a munka ünnepe, május első vasárnapja pedig az anyák napja.

Május 23-án pedig az én születésnapom, ami azért a mi családunkban szintén nagyon fontos ünnep.  

   Én már nagyon várom, hogy tavasz legyen! Illetve kívánom, hogy mindenkinek jól teljenek a tavaszi ünnepek!

barka.JPG

 

Szólj hozzá!

Bányai Blanka: Tavasz

2019.02.20. 06:56 Péterfy

Képzelj el egy tájat! Te magad egy dombon állsz, körülötted színes virágok és rügyező fák. Veled szemben egy kis völgy, ott egy apró falu. A kis falu mögött egy hegy húzódik, a lábánál levendulamező, majd kicsit feljebb erdő található. A nap pont az ég legtetején van, egy felhő sincs az égen. Ahogy a jobb oldaladra nézel, egy vidáman csörgedező patakot pillantasz meg a bokrok között. Éppen egy őzgida iszik a kristálytiszta vízből. Vidám kis énekesmadarak röpködnek egyik fáról a másikra, közben egy vidám dallam válik ki csiripelésükből. Az egész környék csendes, csak a természet hangjait lehet hallani. Láttál már ilyet? Ha nem, akkor jó hírem van, az elkövetkező időkben bármikor láthatsz ilyet. Mert ezt hívják tavasznak.

tavasz2.png

1 komment

Horváth Anna: Farsang

2019.02.17. 21:00 Péterfy

farsangi_kep.jpg Február 8-án rendezte meg a Péterfy Sándor Általános Iskola a felsős farsangot. Az osztályom produkciójára való felkészülésről és a farsangi élményeimről mesélek a kedves olvasóknak.

 Két-három héttel a buli előtt kezdtünk el ötletelni az előadásunk témájához. A fiúk mindenféle őrültségekkel hozakodtak elő, amiket mi természetesen nem tartottunk jó ötletnek. Végül úgy döntöttünk, hogy egy X-faktor utánzást fogunk eljátszani egy táncos előadás kíséretével. Az első próbákon főleg a táncosok gyakoroltak, hogy betanulják a mozdulatokat. Később a zsűrivel csatlakoztunk hozzájuk. Én a műsorvezető szerepet kaptam, csak pár mondatból állt a szövegem, amit én állítottam össze. Minden gyakorlás jó hangulatban telt, de mindig ügyeltünk arra, hogy sose menjen át bohóckodásba. Az utolsó próbákon már minden gördülékenyen zajlott. A buli délutánján három társammal együtt részt vettünk egy természettudományi csapatversenyen. Miután visszaértünk még volt egy kis időm elkészülni. Mikor lepakoltam a holmimat a ruhatárban, indultam is az aulába, ahol már kezdődött a bál. A parti elején felvonultak a jelmezesek, őket a produkciók követték. A mi előadásunk 2. lett, fantasztikusan adtuk elő. Az este többi részében táncoltunk, énekeltünk, meglátogattuk a büfét és jól szórakoztunk. Nem sokkal a vége előtt kisorsolták a tombolákat. Sajnos idén sem nyertem, de majd jövőre sikerül.

 Fáradtan mentem haza, viszont egy újabb élménnyel gazdagodtam.

 

Szólj hozzá!

Interjú Szabó Ildikó könyvtáros tanárnővel

2019.02.07. 22:00 Péterfy

Ebben az évben Dr. Nádorné Kopházi Annamária tanítónő nyugdíjba ment, és helyére érkezett az új könyvtáros, Szabó Ildikó tanárnő. Hogy jobban megismerjék a tanulók, meginterjúvoltuk.

 

Hol dolgozott a Péterfy iskola előtt?
Erdélyben kezdtem a tanítást, miután Magyarországra költöztem a családommal dolgoztam a Halis István Városi Könyvtárban és a Pacsai Általános Iskolában.

Miért éppen egy iskolai könyvtárban vállalt munkát? 
Magyar szakos tanárként arra törekedtem, hogy megszerettessem a gyerekekkel az olvasást, de úgy gondoltam, hogy könyvtáros tanárként is fog sikerülni.

 Mit gondol az olvasás fontosságáról?
 A fantáziánk, szókincsünk fejlődik általa, bővülnek az ismereteink. Én most is nagyon szeretek olvasni.

 Milyen a könyvtárban dolgozni?
Szeretek itt dolgozni. Mindig felfedezek új könyveket, bele is szoktam olvasni. Izgalmas, és tele van kihívásokkal, mivel fontos, hogy a megfelelő könyvet tudjam ajánlani.

Naponta hány gyerek fordul meg a könyvtárban?
Naponta több gyerek is megfordul itt. Ez egyrészt azért van, mivel a Halis István Városi Könyvtár állományából is kölcsönözhetnek nálunk a gyerekek.

 Milyen témájú könyveket szeret olvasni?
A történelmi témájú könyveket kedvelem. Sőt, van két kedvenc íróm is, Dos Santos, és Rick Riordan.

Mióta él Magyarországon?
2007-ben jöttem Magyarországra a családommal.

Mit szokott csinálni a szabadidejében?
Szeretek sportolni, családommal társasozni  és kirándulni. Olvasni is szoktam, természetesen.

Van/Volt háziállata?
Voltak kisállataink, viszont sajnos ők elpusztultak, ezért jelenleg nincs.

 Mi a kedvenc étele?
Kifejezetten kedvencem nincsen, viszont szeretem a hagyományos ételeket, amelyeket gyermekkoromban megszoktam. Bár nyitott vagyok az új ízekre is.

Köszönjük szépen Ildikó néni a válaszokat! További sikeres munkát kívánunk az iskolánkban!

 Bányai Blanka és Nagy Zsombor

Szólj hozzá!