HTML

Péterfyrkák

Friss topikok

Címkék

Horváth Anna:Így telt a nyári szünetem

2019.09.12. 21:52 Péterfy

Emlékszem, suli vége felé már igazán vártam a nyári szünetet. A két és fél hónap tanulás nélkül nagyon csábítónak hangzott.

Az évzáró utáni heteket otthon töltöttem. Főleg olvasással és sorozatnézéssel ütöttem el az időt. Bevallom, jól esett egy kis egyedüllét. Júliusban két hetet az unokatestvéreimmel nyaraltam a mamámnál Kiskanizsán. Néha megpróbáltuk megcsillogtatni a főzőtudományunkat is kisebb-nagyobb sikerrel. Moziba és strandra is ellátogattunk. A vakációból megmaradt időmet Zalatárnokon, a másik mamámmal töltöttem. Eleinte ketten voltunk, de később a család többi tagja is csatlakozott. Az egyik legérdekesebb élményem az volt, amikor a konyhaablakból szemközt néztem egy rókával. Azonban ez a pillanat nem tartott sokáig, mivel a szomszéd kutyák azonnal kiszimatolták a ravaszdit.  Ha már az állatoknál tartunk, több cicát is megpróbáltam megszelidíteni ott, Zalatárnokon. Dühítő, hogy az emberek mennyi házi kedvenctől szabadulnak meg a falu végén, csak azért, mert túl nagyra nőtt, esetleg megunták. Sajnos ezek közül az állatok közül kevesen maradnak életben. Amikor csak tudtam, raktam ki nekik minden nap egy kis tejet. Igaz, hogy megsimogatni nem engedték meg magukat, viszont már nem riadtak meg, ha egy kicsit közelebbről fürkésztem őket. Esténként kiültünk a teraszra és hallgattuk a természetet. A tücskök ciripelését és a baglyok huhogását minden éjjel lehetett hallani, azonban augusztus végén megkezdődött a szarvasbőgés is. Fájó szívvel jöttem haza, azonban az évnyitó előtti napon elmentünk Keszthelyre strandolni. Jó volt még egy kicsit szórakozni suli előtt.

Összességében fantasztikusan telt a nyári szünetem. Most a tanítás második hetében már alig várom, hogy nyár legyen.  

cic.jpg

Szólj hozzá!

Tóth Réka Anikó: Nyári emlék

2019.09.12. 14:23 Péterfy

Zalaszabarban voltam a két testvéremmel a Holnapocska táborban.

Volt ott minden! Voltunk 4XD-s moziban, hófánk csúszdáztunk, elmentünk a csónakcsúszdához, ahol a 4-es számú volt a legjobb, mert az világított és zene is szólt. Hullámvasutaztunk, elmentünk az ÖKO házba és a beltéri csúszdaparkba.Kétszer kötélpályáztam, az nagyon jó volt. Egyik este zuhanyozás után volt éjszakai túra, és összecsíptek a szúnyogok.Fogmosás után még kaptunk joghurtot is. Rengeteg filmet néztünk meg. Zalakarosban fürödtünk.

Nagyon hamar eltelt a nyár.

zob.jpg

Szólj hozzá!

Új tanév: 2019/2020.

2019.09.12. 14:08 Péterfy

tanev.jpg

Szólj hozzá!

A Hevesi vers-és prózaíró pályázat 3. helyezett írása: Kovács Linda: Az arany nyíl legendája

2019.05.29. 21:37 Péterfy

Hol volt, hol nem volt, a csodás múltban élt egy férfi, Robin Hood. Szerintem mindenki ismeri a történetét, de azt kevesen tudják, hogy volt egy zöld hajú lánya is, Saggi. A kislány imádott nyilazni, és amikor csak tehették kimentek az erdőbe és gyakoroltak napestig. Másik szenvedélye a virágok voltak. Egyszer, amint ültetni kezdett és ásta a földet lapátja megütközött valamiben. Saggi kihúzott egy rejtélyes, feliratokkal teli ládát a föld alól. Kinyitotta és halljatok csodát! Két arany nyílvessző feküdt a ládában. Saggi nem sokat tétovázott, felpattant azonnal és ki is próbálta az egyik nyílvesszőt. A nyílhegy egy odvas fa törzsébe ékelődött, majd hatalmas fényesség támadt, és a törzsön egy ajtó rajzolódott ki. Saggi szíve hevesen vert az izgalomtól, összegyűjtötte minden bátorságát és megérintette a kilincset, majd lenyomta. Egy fehér és végtelen semmiben találta magát a lány, a nagy fehér üresség láttán megszédült és elájult. Mire álmából felébredt, egy eléggé furcsa és idegen világra lett figyelmes. Rettenetesen megijedt a hangos zajoktól. Olyan vasmadarat látott repülni az égen, mely a szárnyát sem mozgatta, az utakon vasszekerek gurultak, melyeket nem húzott ló. Egy arra járó nő így szólt a lányhoz:

- Hé, kislány! Talán elkésett a farsangról? Szaladjon le az útról, különben elüti egy autó!

Saggi szörnyen rémült volt, átfutott az úton és bebújt egy bokorba, ami egy fura épület mellett állt. Az épületből rengeteg különös öltözetű gyerek sietett ki. Közöttük volt két kislány is, akik észrevették Saggit a bokorban, és odasiettek. Megkérdezték, hogy ki vagy mi elől bujdosik itt a bokorban.

– Szia kislány, hogy hívnak? – kérdezték a lányok.

– Hol vagyok?...Ti kik vagytok? – kérdezte remegő hangon a zöld hajú lány.

– Szia! Linda vagyok, ő pedig a barátnőm Maya. Ne haragudj, de mi ez a maskara rajtad, hiszen a farsang már régen elmúlt.

– Igen, és mellesleg itt vagy az iskolánk előtt. – felelte Maya.

– Iskola? Az meg mi?... Én éppen Sherwood erdejében apámmal, Robin Hood-dal gyakoroltam a nyilazást!

Amit mondott Saggi azt meghallotta a többi udvaron játszó gyerek is, körbevették, de nem hittek neki és kinevették. De a két kislány, akik megszólították csak tátott szájjal álltak, és figyelték minden szavát. Mikor összeszedték magukat így szóltak Saggihoz:

- Sherwood? Robin Hood? Ez aztán az érdekes történet, na és hogyan kerültél ide? – kérdezte Linda.

– Nos… egy arany nyilat lőttem egy fába, azután megjelent rajta egy fényes ajtó és ott bementem, így kerültem ide. – mesélte tovább a történetét Saggi.

– Azta!!! Ez már döfi! Ilyen jó kis „sztorit” még én sem tudnék kitalálni. – gúnyolódott az egyik lány.

Erre Saggi keservesen sírni kezdett, a lányok nagyon megsajnálták.

– Ne sírj, mi majd segíteni fogunk megkeresni az apukádat! – nyugtatta meg Saggit Linda.

– Igen, menjünk be a tanár nénihez az osztályba, ő majd elintéz pár hívást ezen ügyben. – felelte Maya.

Ekkor Saggi mérgesen előreszaladt és felkiáltott:

- Hívás??...Tanár néni?? Fogalmam sincs miről beszéltek! Azt sem tudom, hogy hol vagyok, de azt tudom, hogy ki vagyok és, hogy haza akarok menni az apukámhoz! És csak azért is bebizonyítom, hogy igazat beszélek! Látom van egyikőtöknél egy alma. Dobjátok el olyan messzire amennyire csak tudjátok, ha röptében keresztüllövöm az almát akkor hisztek majd nekem? – kérdezte Saggi.

– Hmm…Rendben. Próbáljuk meg. – válaszolta kétkedve Linda.

Ezután teljes erejéből eldobta az almát, Saggi felkapta íját és nyilát, célzott és lőtt. A lányok szája tátva maradt, amikor látták, hogy a távolban repülő almát kettéhasítja a kilőtt nyílvessző. Ezután kétségük sem volt afelől, hogy ki is ő valójában.

– Most már hisztek nekem? – kérdezte Saggi mikor megtalálták a félbe vágott almát.

– Rendben, tegyük fel, hogy igazad van, gyertek üljünk le ide, és gondoljuk ki, hogy mit is tehetnénk. – hívta őket egy padhoz Maya.

– Ne aggódj Saggi! Visszajuttatunk apukádhoz, ha jól emlékszem, egy fába lőtt nyíl miatt kerültél ide, és most, hogy visszagondolok a bokorban is volt nálad egy aranyszínű nyíl.

– Igen, mert kettőt találtam a kiásott dobozban…

- Ezaz!!! Ha az egyik nyíl idehozott, a másik biztosan visszavisz! – vágott közbe Linda.

– Igazad lehet! – helyeselt Saggi, de azután rémülten kiáltott fel, mert eltűntek a nyilai a bokorból.

– Nézzétek! A gondnok bácsi szedi össze a játékokat az udvarról, biztosan nála vannak a nyilaid is! – kiáltott fel Maya. De ha nála van, hogyan szerezzük vissza tőle?

– Hékás, van egy jó ötletem! – azzal Linda odaszaladt a gondnokhoz.

– Elnézést gondnok bácsi! Szeretném visszakérni azokat a nyilakat, melyeket a bokornál szedett össze. Azok a testnevelés tanárom nyilai, és engem kért meg rá, hogy azonnal vigyem vissza neki, nehogy megsérüljön valaki.

– Rendben gyermekem! Itt vannak, de tessék vigyázni velük, nagyon hegyesek! – válaszolta a gondnok bácsi.

A kislány illedelmesen megköszönte és nagy iramban szaladni kezdett a lányok felé.

– Hé te lány! A tanári balra van! – értetlenkedett a gondnok, de Linda úgy tett, mintha meg sem hallaná, csak szaladt és szaladt előre.

– Hé lányok! Futás oda, ahhoz a fával teli részhez, különben hamar észreveszik, hogy nem mentünk órára. – lihegte Linda.

Ekkor Saggi fogta az arany nyilat, megcélzott egy közeli fát és kilőtte a nyilat. Egy vakítóan fénylő fehér ajtó jelent meg a törzsön.

– Hűha! Ennél igazabb történetet el sem tudtam volna képzelni. – mondta Maya és elpityeredett. – Miért sírsz Maya? – érdeklődött Saggi.

– Még kérded? Csak most jöttél, és már el is mész, pedig még annyi mindent szeretnénk megmutatni neked.

– Igen! – helyeselt Linda, és ő is sírni kezdett.

– Ne sírjatok lányok! Inkább örüljetek velem, hogy találkozom apukámmal. Nagyon hiányzik! Biztosan örültök ti is, ha láthatjátok a szüleiteket. Linda és Maya! Nagyon köszönöm, hogy segítettetek nekem. Kérlek fogadjátok el tőlem ezt a nyílvesszőt, ugyan nem arany, de én készítettem a saját kezemmel.

– Ó Saggi! Nagyon köszönjük, nagy becsben fogjuk tartani és vigyázunk rá! Cserébe mi is adnánk valamit. Szeretnénk átnyújtani egy doboznyi krétát, ezekkel bármilyen kőfelületre tudsz majd rajzolni.

Saggi megköszönte az ajándékot, és a három lány még egyszer átölelte egymást. Ezután Saggi nagy levegőt vett és átlépett a varázskapun, majd eltűnt a fényben.

– Remélem épségben hazaért, és megtalálta az apukáját. – szipogta könnyeivel küszködve Maya.

– Én is őszintén remélem, ó és még valami: Maya, ez a kaland szerintem maradjon a mi kis titkunk!

– Rendben Linda, úgy lesz! Amúgy sem hinné el ezt nekünk senki. Most pedig nyomás vissza az órára! De óvatosan, nehogy összefussunk a gondnok bácsival!

 

 

Szólj hozzá!

Nagy Zsombor: Nyári terveim

2019.05.28. 14:33 Péterfy

   Már nagyon várom a nyarat, hiszen ez a kedvenc évszakom. Mindig arra gondolok, hogy hamarosan itt a vége az iskolának és mehetek ki a Balatonra.

   Egy kicsit aggódtam a balatoni macskám, Winston miatt, hiszen legalább háromszor voltunk kint a villánál, és egyszer sem jött elő. Reméltem, hogy nyárra azért előkerül, hiszen nélküle teljesen más lenne a vakáció. De nemrég voltunk kint, és akkor megjelent hosszú idő után. Valószínűleg valaki bezárhatta valahova, hiszen akkor már rég előjött volna. (Illetve egyszer véletlenül mi is bezártuk a fedett teraszra…) Még azért is várom nagyon a nyarat, mivel nemrég születésnapomra kaptam egy új telefont. Ennek azért van köze a nyaramhoz, mert a megállóban szeretném levideózni az ott elhaladó vonatokat. Egyszer, miközben az interneten böngésztem, láttam egy olyan hírt, hogy letérkövezik a strandot Balatonmáriafürdő- alsón, ahol mindig is szoktunk fürdeni, nagyon kíváncsi vagyok rá. Még van egy nagyszabású tervem, sok videót néztem a kerti LEGO-vasutakról. A készletemből én is szeretnék építeni a Balatonon egyet. Persze az semmiképp sem lesz olyan nagy, mint amilyeneket a videókban láttam. Nyáron lesz még a Múzeumok éjszakája és a Levendulafesztivál, mindkettőre a szüleimmel megyünk el. Augusztusban utazunk Bulgáriába. Idén másik szállodában leszünk, és a mamáék sem fognak jönni. De attól még ugyanúgy várom, mint tavaly!

   Úgy gondolom, hogy mások is pont ennyire várják a nyarat, mint én!

2_1.jpg

 

Szólj hozzá!

VÁROSI GYERMEKNAP

2019.05.28. 14:20 Péterfy

17590-varosi-gyermeknap-nagykanizsa.jpg

Szólj hozzá!

Bányai Blanka: Ez volt a 7.osztály

2019.05.28. 14:14 Péterfy

iskola-frasz-elott-28589.gifEbben az évben is sok jó történt, de jelen voltak a rossz dolgok is. Év elején még vártam, hogy végre nem fogok annyit unatkozni, év végére pedig rájöttem, hogy nem is voltak unalmasok azok a bizonyos „utolsó napok”.

A hetedik osztály elég mozgalmas volt. Év elején a pályaválasztásról szólt minden. Kiállításokra mentünk, üzemlátogatásokra, és megismerkedtünk egy csomó szakmával. A december a téli szünetről szólt inkább. Januárban újult erővel visszatértünk az iskolába, és dolgoztunk azon, hogy minél jobb legyen a félévi bizonyítványunk. És akkor jött a tavasz. Ez a jó tanulóknak a tömérdek versenyről szólt (köztük nekem is), és egy csomó jó eredmény született. Áprilisban az egész hetedik évfolyam elment Horvátországba négy napra, az első napon még Szlovéniában is voltunk, Lendván. Rengeteg településen voltunk: Lendván, Hosszúfalun, Varasdon, Csáktornyán, Zágrábban, Opátiában, és Fiumében is, a mai Rijekában. Ezután húsvéti szünet volt, de onnan fáradtan tértünk már vissza az iskolába. Ezután lett május,  és még Ausztriába is fogunk menni.

Érdekes tanév volt, több meglepetést tartogatott a számomra, mint hittem.

 

Szólj hozzá!

A Hevesi vers-és prózaíró pályázat (3-4. oszt.) 3. helyezett írása: Kuzler Lili:Én is boszorkány leszek!

2019.05.19. 12:52 Péterfy

Kuzler Lili : Én is boszorkány leszek!

Még a tavaszi szünet előtt történt az, ami örökre megváltoztatta az életem. A szokásos fáradsággal léptem be az osztályterembe. Egyből éreztem, hogy valami nagyon furcsa. Mindenki, aki eddig érkezett, a leghátsó padsorokhoz tömörült, és tátott szájjal bámult valamire. Ez azért is volt nagyon furcsa, mert általában nem nagyon szokta lekötni semmi az osztály figyelmét, így egyből sejtettem, hogy valami nagyon különös történik. Mint mindenkit, engem is elkezdett furdalni a kíváncsiság és mint ahogy mindenki tette, én is odamentem és megnéztem mit bámulnak annyira a többiek. Mi lehet az, ami így ámulatba ejtette a többieket? És akkor megláttam, de kellet néhány perc, hogy felfogjam mit is látok. Egy vékony, barna hajú, szemüveges fiú valamilyen mágikus bottal lebegtette a tankönyveit. Ilyet utoljára akkor láttam, illetve olvastam, amikor a Harry Potter könyveket bújtam, de eddig azt gondoltam, hogy az csupán kitaláció, mese. Megkértem Bogit, a legjobb barátnőmet, hogy mondja el mit történt pontosan. Gondoltam biztos többet tud, mint én, mert egyrészt ő már korábban érkezett, másrészt mert még mindig nem akartam elhinni amit látok. Bogitól viszont nem sok mindent tudtam meg, csak a nyilvánvaló tényeket közölte újra. Azt gondoltam ez nem lehet, csak képzelődök, vagy még mindig álmodom. Mivel hétfő volt, bepakoltam a könyveim a padba. Pakolás közben egyszer csak a fejemre esett egy repülő matematikafüzet. Szép gyöngybetűkkel rá volt írva a tulajdonosa neve, de vagy hatszor elolvastam, mert ezt se nagyon akartam hinni. A füzet elején ez ált:

Albus Potter, matematikafüzet

Már említettem, hogy olvastam a Harry Potter történeteket és elég sok dolog megmaradt a történettel kapcsolatban, már-már szakértőnek is nevezhetném magamat. Ezért emlékszem arra, hogy Albus Potter a történet szerint Harry Potter egyik fia volt. Illetve nem csak volt, hanem az is, és ha minden igaz akkor ő repteti a hátsó padban a könyveit. Most már egyre biztosabb voltam, hogy képzelődök, csak az agyam játszik velem vaskos tréfát, de aztán egy újabb repülő könyv csapódott a fejemnek. Egyre jobban zavartak a levegőben száguldozó könyvek, füzetek, de nem volt idő szóvá tenni, mert egyszer csak becsengettek. Az első óra matek volt, ami csigalassúsággal telt. Rápillantottam az órámra. Miiii? Egy perc telt el az órából, pedig vagy egy évnek tűnt. Az anyagra sem tudtam figyelni, folyton elkalandoztam. Próbáltam megfejteni mit csinálhat itt Albus. Oda-oda pillantottam, kíváncsian lesve mit csinál, de nem csinált semmit, csak figyelt, az órán nem varázsolt. Megszólalt a csengő, végre vége volt az órának. Mindenki, mintha futóversenyen lenne, olyan sebességgel száguldott a folyosóra. Megvoltak már a megszokott baráti körök, mindenki kis csoportokban beszélgetett, hol többen, hol kevesebben, csak egyvalaki nem csatlakozott senkihez egy ki tereferére: Albus. Elég jártasnak véltem magam a mágiában, ezért odamentem Bogival Albushoz, és elkezdtünk varázslatokról csevegni. Albus még a pálcáját is kölcsönadta kicsit. Boginak se kellett több, pár pillanat alatt hajtogatott egy papírmadarat és egy kis varázslattal életre keltettük. A csengő viszont tette a dolgát, így a beszélgetés félbe maradt. Pár tanóra után mehettünk ebédelni. Albus nehéznek találta a tálcáját így, csak úgy, mint a könyveit, a varázspálcájával röptette. Az ebéd utáni szünet a leghosszabb és ezt ki is használtuk, hogy ismét diskurálhassunk Albusszal. Megmutattuk neki egyes mágia mentes dolgok használatát ő pedig mutatott néhány trükköt a pálcájával. A nagy szórakozás közben arra lettünk figyelmesek, hogy három bagoly köröz az iskola felett, majd, mint egy repülőbemutatón, szépen kötelékben elkezdenek ereszkedni, egyenesen felénk! Mindhárom bagoly csőrében volt valami. Mint később kiderül egy, egy levelet hoztak. Bogi és Én is kaptunk. Eléggé elcsodálkoztunk, mert nemhogy bagoyoktól, de még a postástól se nagyon kaptunk levelet, pláne ilyet nem! Szó szerint felsikkantottam mikor elolvastam. Ez állt a levélben:

 Tisztelt Miss Lili Kuzler!

Örömmel értesítjük, hogy felvétel nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelések listáját.  A tanév szeptember 1-jén kezdődik.

Tisztelettel:  Minerva McGalagony

                       igazgató asszony

Úristen!!!! Felvettek a Roxfortba! Eddig azt se hittem, hogy létezik, most meg oda fogok járni! Ezt tényleg nem akartam elhinni. A Roxfortba! Ahova Harry Potter is járt! Albusnak mesélte, van egy bátyja, aki szintén a Roxfortba jár és nagyon sok érdekes, varázslatos dolgot mesélt.

Szóval ezért volt itt Albus? Hogy ne érjen akkora sokként? Hogy meggyőzőn, hogy a világa nem csak mese? Nem tudom, csak azt, hogy jövő szeptembertől a már a Boszorkány- és Varázsló Képzőbe fogok járni. Már alig várom! Sajnos azonban még elég sokára lesz jövő szeptember.  

Szólj hozzá!

A Hevesi Sándor vers-és prózaíró pályázat különdíjas írása

2019.05.07. 14:29 Péterfy

zsombor_1.jpgNagy Zsombor: Winston élete

   Én egy Balatonmáriafürdő közelében élő koromfekete bundájú, de belül hófehér lelkű kóbormacska vagyok. Egy család nyaralójánál lakom, ahova a nagymama, a nagypapa és az unokájuk, Zsombor sokszor ki szokott járni, és természetesen rám is szakítanak időt. Pár éves életemre visszaemlékezve sok kaland jut eszembe. Volt köztük jó is, meg rossz is.

   Valójában az igazi történetem akkor kezdődött, amikor még kölyökmacska koromban egy család befogadott engem a nyaralójukba. Persze, utólag kiderült, hogy nem voltak olyan jók, mint amilyennek gondoltam őket. Rájöttem, hogy csak arra kellettem, hogy nyaralásuk alatt a kisgyereküket szórakoztassam. Erre akkor döbbentem rá, amikor nyár vége felé a család egyszer csak csomagolni kezdett. Délután beszálltak az autójukba, és elmentek. Gazda nélkül maradtam.

   Több hónapon keresztül vártam őket vissza a nyaralójuknál. Természetesen, nem örültem neki, hogy kihasználtak, utána meg csak úgy otthagytak. De nem volt más választásom. Egy hidegebb napon ugyanúgy ott ültem a nyaraló teraszán, mint azelőtt. Egy teherautó verte fel a kis utca csendjét. Egy férfi szállt ki belőle és valamilyen táblát erősített a kerítésre. Nem mertem odamenni, elolvasni, amíg el nem ment. Amint elhajtott, odarohantam. A felirat szövege ez volt: „ELADÓ! Érdeklődni: +36 30 12 85 134”. Szóval eladják az ingatlant. Továbbra is a teraszon vártam a történéseket. Majd ősszel, október körül hatalmas kamion ékezett a szűk utcába. A fák kiálló ágait letördelte, a földutat felkotorta. A benne ülő emberek kinyitották a hátsó ajtót, bútorokat cipeltek a nyaralóba. Engem söprűvel elkergettek. Nagyon féltem. Nem is tudtam mitévő legyek. Egy másik nyaralóból halk hangokat hallottam. Odamentem, hátha ők kedvelik a macskákat, és adnak nekem egy kis ennivalót, mivel hónapok óta csak egeret és madarat eszem.

   Egy öreg néni és bácsi volt ott az unokájukkal nagykabátban, mivel nagyon hideg volt. A nagymama a kertben a gyomokat húzta ki, a nagypapa a madáretetőt töltötte fel magokkal. A kisfiú a kertben szaladgált.

-Nézd Zsombi, ott egy fekete cicus! –szólt a nagymama az unokájának.

-Jaj de aranyos! Mit tegyünk vele? –mondta az ezek szerint Zsombi nevű gyerek.

-Adjunk neki enni! Te csalogasd ide, én addig hozok egy kis macskatápot!

Gondolkodtam, mit kéne tennem. Először hirtelen oda akartam szaladni, de meggondoltam magam. Elővigyázatos voltam. Az előbbi söprűs kergetés után nem igen bíztam meg egy emberben sem. Nem úgy néztek ki, mintha annyira gonoszak lennének, ezért óvatosan odalopakodtam. A Zsombi meg akart simogatni. Egyelőre elhúztam a fejemet. A mama meghozta a macskatápot. Kirakta egy régi edénybe. Az evéssel bátrabb voltam, mivel jó pár hete elég egyhangú a táplálkozásom. Pár perc alatt felfaltam mindent. Majd a Zsombi tanakodott, mi legyen a nevem. Pár perc múlva már Winstonnak szólított. Winston! Nem is rossz név. Azóta is így szólítanak.

   Mindezek után ők is csomagolni kezdtek, pont, mint az előző gazdáim. A nagymama mondta nekem, hogy majd nyáron sokkal több időre ki tudnak jönni a Balatonra. Majd elköszöntek tőlem, ellentétben az előző, gonosz gazdáimmal. Még mindig nagyon mérges vagyok rájuk, meg magamra is, hogy odamentem hozzájuk. Már jobban ismertem új emberbarátaimat, ezért köszönéskor egy kicsit engedtem magam simogatni.

   Már csak a téltől féltem. A nagy hideg, sok hó… Párszor már túléltem ezt az évszakot, ezért reméltem, hogy 2017-ben sem lesz ez másképp. Ősszel még sokszor megfigyeltem, mi történik a régi gazdáim nyaralójánál. Hatalmas fúrást, kalapácsolást és egyéb borzalmas, fülsiketítő hangokat hallottam onnan egészen tavaszig. Egy család vette meg a nyaralót, és nyáron mindig kiadták.

   Egészen nyárig ötször jöttek ki hozzám a Balatonra az új gazdáim. Mindig adtak nekem enni, inni, és nagyon kedvesek voltak velem. Egyre jobban bíztam bennük. A nyarat is már nagyon vártam, hogy szinte minden héten kijöjjenek hozzám és „haverkodjunk”. De aztán mindig megszólalt a fejemben egy hang, hogy ne bízzak meg ennyire az emberekben. Hiszen nagyon sokan közülük nem szeretik a macskákat. De úgy éreztem, bennük megbízhatok.

   Majd jött a várva várt nyár. Sok ember volt kint a Balatonon, hiszen nagyon jó idő volt azon a nyáron. Zsombiék nagyon sokszor kijöttek a villájukhoz. Sok mindent csináltunk abban a három hónapban. Összeszereltük a hintaágyat, gondoztuk a hátsó kiskertet, néhol lefestettük a házat. Persze, én csak nézni tudtam őket, hiszen egy macskától nem várhatnak el ilyen dolgokat. Amikor mentek fürödni a partra, én is mindig velük tartottam. A megállónál sok vonatot néztünk, hiszen Zsombi nagyon szereti a vasutat. Én is nagyon szeretem Zsombival együtt, hiszen sokat mesélt róla nekem. Persze, ő azt hitte, hogy feleslegesen beszél nekem, de ő tévedett! Hiszen mindent megértettem a beszédéből. Amíg ők a Balatonban fürödtek, én a parton „vigyáztam” a holmijaikra. Igaz, nagyon sok macska utálja a vizet, én viszont nem. Sőt, kimondottan szeretem! Sajnos, a tóban nem fürödhetek, viszont amikor felállítjuk a medencét, szokták engedni, hogy bemenjek Zsombi mellé. Már említettem a hátsó kiskertünket. Nagyon szeretem azt a helyet. Imádok oda ebéd után lefeküdni. Nagyon szép látványt nyújt, amikor a szépen gondozott kerti növényeken átsüt a nap. A nagy délutáni pihenő után szoktunk menni a strandra. Igaz, hogy nem fürödhetek, de imádom nézni a megállóban áthaladó vonatokat, és a napozó vagy éppen fürdőző embereket. Igaz, a tél, meg az ősz kicsit veszélyes számomra, de mindig arra gondolok ilyenkor, hogy hamarosan itt a nyár, jönnek a gazdiék, és ők majd vigyáznak rám, meg egyébként is, nekünk állítólag kilenc életünk van.

   Jelenleg is itt ülök a nyaralónk teraszán. Már nagyon izgatott vagyok, mivel azt ígérték nekem, hogy ma lesz az első nap, amikor 2019 nyarán kijönnek a villához. Persze, ez nem csak annyiról szól, hogy lepakolják a csomagokat, aztán minden megy, mint tavaly nyáron. Ma kezdődnek a nyári munkálatok! Már nagyon-nagyon várom! Ezelőtti nyárból is ez volt a kedvenc napom. Remélem, fél óra múlva már megérkeznek, hiszen úgy volt megbeszélve, hogy reggelire ideérnek. Addig is elmesélem pár izgalmas kalandomat.

   Tavasz elején kijöttek hozzám, ezen a napon nagyon jó idő volt, ezért itt aludtak. Nagyon jó napnak indult, viszont volt benne egy dolog, ami majdnemhogy halálos végkimenetelű volt. Egy sarokkal arrébb van egy ház, melyben a nagymamának és a nagypapának egyik ismerőse lakik. Sokat szokott jönni hozzánk. Nekem ilyenkor mindig el kell futnom, mivel van egy kutyája, aki nem igen kedvel engem. Jennynek hívják. Ezen a napon az autóbejáró kapuja melletti szőlőtőke alatt aludtam. Akkor is, szintén eljött a szomszédunk a kutyával. Mindannyian elfeledkeztek rólam, csak a kutya nem! Amikor a nagymamáék megkínálták a bácsit itallal, és leültek a hintára, Jenny éppen arra sétálgatott. Észrevett engem, az egyetlen szerencsém az volt, hogy mielőtt rám támadott volna, ugatott egy nagyot. Ekkor még volt időm kiugrani a szőlő melletti kerítésen, a farkam végét majdnem megharapta. Azóta is félek attól a kutyától.

   Egy másik napon, nyáron a nagymamáék bementek a nyaralóba pihenni, mivel odakint nagyon meleg volt, és el voltak fáradva a kerti munkák után. Én odakint nagyon unatkoztam nélkülük. Gondoltam, kicsit körbenézek a környéken. Aztán a körbenézésből eltévedés lett. Bármerre mentem, csak nyaralók mindenhol. Bármelyik kerítésen ugrottam át, újabb nyaraló volt ott. Féltem, hogy soha többé nem látom a gazdáimat. Majd amikor egy újabb kerítést másztam meg, egy árok volt előttem. Hamarosan megtudtam egy tábláról, hogy ez a Jancsi-árok. Örültem, mivel ez a név ismerős volt. Amikor szoktunk menni a strandra sokszor emlegette Zsombor, hogy a Jancsi-árok mellett sétálunk. Majd ahogy haladtam a partján, egyre ismerősebb lett a környék. Majd megláttam a romházat a sarkon. Innen már ismertem a környéket. Már csak az árkon kellett átmennem. A vízben nem szerettem volna átúszni. Igaz, már mondtam, hogy szeretem a vizet, de ez koszos víz volt. Nem szerettem volna bepiszkolni a bundámat, ezért az árok felett áthidaló csövön tudtam csak átmenni. Mikor odafutottam a nyaralóhoz, még mindig bent voltak a gazdiék. Észre se vették, hogy eltűntem. Gondoltam, ha már nem tudnak róla, elfelejtem az egészet…

   Lépteket és beszédet hallok a nyaraló hátulja felől. Ezek biztos a gazdáim! Odafutok, megnézem, kik érkeznek. Ők azok! Kezdődhetnek a nyári munkálatok! Úgy vártam ezt a napot! Persze, mielőtt elmegyek köszönteni őket, jegyezzétek meg: szeressétek az állatokat!

 

Szólj hozzá!

A Hevesi Sándor vers-és prózaíró pályázat 3. helyezett írása

2019.05.07. 14:19 Péterfy

blanka_3.jpg

Bányai Blanka: Bársonykendő

(rémtörténet)

 

Csodálatos napra ébredt Nárcisz. A nap besütött a palota ablakán, megvilágítva a fekete-fehér csempepadlót. A királylány vidáman felkelt, és megnézte magát a tükörben. Ugyanaz a sápadt, halvány arc, azok a szürkészöld szemek, és vérvörös ajkak. De, mint mindig, a lány most is elégedetten mondta magának: „Mindig is tudtam, hogy szép vagyok! Imádom magam!” Szőkésbarna haját gondosan megfésülte, felvette kedvenc piros ruháját, a szoknyájára még egy babarózsaszín, fekete pöttyös kendőt is kötött.

Miután elkészült, elment a városba kicsit sétálgatni. Vidáman mosolygott mindenkire, bár az emberek csak sötét pillantásokat küldtek felé, vagy rámordultak. Nárcisz arra gondolt: „Nincs ezeknek semmi modoruk! Bár mit is érdekel engem…” Odaért a piachoz, ahol tucatnyi drágakövekkel teli pult volt felállítva. Régóta akart magának egy új ékkövet a gyűjteményébe, viszont nem volt kint egy jó ideje a vásárokon. Nem emlékezett pontosan, hogy miért, de ez most nem is érdekelte. Odament a legelső pulthoz, és rögtön kiválasztott egy szív alakú akvamarint. Már odaadta volna az eladónak az árát, mikor az kikapta a kezéből az ékkövet, és az árát is. Nárcisz elég ideges lett, de lenyelte a haragját. Kíváncsi volt, mivel indokolja meg az idős asszony a furcsa viselkedését. Nem kellett rá sokat várni, az öreg nő repedtfazék hangon megszólalt:

- Semmirevaló lányoknak nem való drágakő! De az árát szívesen elfogadom…

Az utolsó mondatot már motyogta, de Nárcisz, és egy csomó ember még rajta kívül jól hallotta. A királykisasszony arra számított, hogy az emberek mérges pillantást küldenek a nő felé, vagy legalább meglepődnek a gaztettől, de a közeli kútnál szorgoskodó lányok vihogni kezdtek, az árusok mutogattak rá nevetve, a többiek pedig gúnyosan mosolyogtak rá.

Rosszul tették. Nárcisz egyetlen dolgot utált. Sőt, elborzadt tőle. Ha valaminek nem volt értelme. Emlékszik tisztán, anyja és apja a világ legjobb szülei, és uralkodói voltak mielőtt meghaltak, mikor a lány nyolcéves volt. Emlékezett, ahogy anyja odamegy a szegény kisfiúkhoz, és kislányokhoz, ad nekik játékot, pénzt, élelmet, és együttérző öleléseket. Ő pedig sokat játszott azokkal a szegény gyerekekkel. Imádták őt! Az utcán haladó emberek is mind rámosolyogtak, és mindig mondták: „Milyen szép kislány!” Aztán elbújt a palotában, talán évekre is, s most az első jókedvű napon csúfolódnak rajta, gyűlölik, és örömüket lelik a megszégyenítésében! Arra eszmélt fel, hogy egy vödör jeges víz zúdult a nyakába. Így már tényleg semminek nem volt értelme. A látása elhomályosodott, és a nevetések, kigúnyolások is egy rossz hangú kórusnak hangzottak már. Érezte, hogy a kezébe vesz valami hideg vasat akarata nélkül, és az utolsó, amire emlékezett, hogy a nevetések velőtrázó sikolyokba fordultak át.

Felébredt. A kedvenc lazacszín karosszékében találta magát. Ahogy körbenézett, a karosszékhez egy vörös csík vezetett. Nem tudta mi lehet az. Már éppen felállt volna, hogy megnézze, mi az, mikor a szeme sarkából látta a vele szembe levő tükörben, hogy valami nincs rendben. Belenézett. Arcán vörös folyadék folyt le, és babarózsaszín kendőjére is óriási piros foltok száradtak. Vér volt. De nem az övé. Sokkoltan bámult tükörképe szemeibe. Amíg évekig elzárkózott a világ elől, addig senki nem irányította a népét. Az utcák koszosabbak voltak, az emberek csontsoványak, a házak teljesen tönkrementek. Hogy nem vette észre! Sok év gyűlölet halmozódott fel ezekben az emberekben, és a megértés is kiveszett belőlük. Átvette helyét a lelkükben a harag, a bosszúvágy. Arra vártak, hogy a szenvedéseikért megalázzák, felakasszák őt. De tudta nélkül kezébe ragadt egy éles fegyvert, és… Az utcák most kihaltak, üresek. Nárcisz már üres tekintettel nézett tükörképére, és erőtlenül megszólalt.

- Mindig is tudtam, hogy egy szörnyeteg vagyok. Utálom magamat!
De nem tett semmit. Csak ült a kis karosszékében, és meredten bámult maga elé, mint egy élettelen játékbaba.

Kinyitotta a szemeit. Körülnézett a szobájában, és életében nem volt még olyan megkönnyebbült, mint akkor. Gyorsan rápillantott a falon lógó bársonykendőre. Sötétrózsaszín foltok borították mindenhol. Ezek a foltok voltak Nárcisz könnyei, még a szülei temetésén. Akkor sírta ki magából a fájdalmat, az életét. Már igazán emlékezett, még négy évig volt egy nevelője, de miután ő is meghalt, három teljes évig ki sem mozdult a palotából. Az összetört királylánynak nem volt más választása, mint felvenni egy maszkot. Hamis érzelmeket mutatott, és közben azt mondogatta, minden rendben. De tudta, hogy ez hazugság. Visszagondolt az álmára. Az egész csak egy rossz álom volt, a borzalom a valóságban nem történhet meg. Ő a királynő.

Kinyitotta az óriási ablakokat, és vidáman köszöntötte három év után először meglepett népét.

Szólj hozzá!