HTML

Péterfyrkák

Friss topikok

Címkék

Gazdig Lili: Advent negyedik vasárnapja

2025.12.19. 19:22 Péterfy

   Ezen a vasárnapon meggyújtjuk a legfontosabb gyertyát: a negyedik, azaz az utolsó lángot. Ezúttal a negyedikesek és nyolcadikosok színvonalas műsorát láthattuk. 
   Ez a láng a szeretetet hozta el. Keresztelő Szent Jánost szimbolizálja, aki Jézus eljövetelét hirdette. Az adventi időszak a keresztények szemében a Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés ideje, amikor a fenti négy tulajdonságot, a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet kell erősítenünk magunkban. Az utolsó vasárnap a négy gyertya együtt lángja a Jézus születésekor áradó világosságot, azaz ezeket a tőle kapott erényeket testesíti meg. A katolikus vallásban a lila szín a bűnbánat, a rózsaszín az öröm színe. Az első, a második és a negyedik vasárnap a lila gyertyákat kell meggyújtani. Az adventi időszak, amely a karácsonyt előtti négy hetet öleli fel, nemcsak az ünnepi készülődésről szól, hanem mély történelmi és vallási gyökerekkel is rendelkezik. Az adventi koszorú és a négy gyertya hagyománya egyike azoknak a szimbolikus elemeknek, amelyek az évszázadok során összefonódtak a karácsonyi ünnepkörrel. Az adventi koszorú és a gyertyagyújtás szokásai viszonylag új keletű hagyomány, amelyet a 19. században vezettek be. Bár mára világszerte elterjedt, eredetileg Németországból származik, és a protestáns közösségekhez kötődik.
   Ez a vasárnap különleges, ugyanis már mind a négy láng ég, és három nap múlva szentestéje jő. Ezúton köszönöm iskolatársaimnak és felkészítő tanáraiknak a színvonalas műsort. Kívánok mindenkinek boldog, áldott ünnepeket! 
1000103507.jpg

Szólj hozzá!

Zábrádi Júlia Viktória: Kézműveskedett az 5.b osztály

2025.12.15. 19:16 Péterfy

   Az ünnepekre való tekintettel az 5.b osztály közösen feldíszítette az osztálytermet. Készítettünk egy kézzel készített karácsonyi naptárat is.
   Osztályfőnöki órán kartonból "mézeskalácsot" alakítottunk. Anita néni kiosztotta a formákat, mi pedig kivágtuk. Mindannyian nagy örömmel készítettük, felfűztük egy cérnára, és felcsipeszeltük. Huszonhárman vagyuk az osztályban és az osztályfőnökünkkel együtt pont kijött a december hónap napjai. Nagyon tetszett mindenkinek a végeredmény, és külön öröm, hogy saját kezünk munkája.
   Osztálytársaim nevében köszönöm Anita néninek, hogy segített karácsonyi hangulatot varázsolni az osztályterembe. Remélem, máskor is kreatívkodunk. Már nem kell sokat várni, és itt a téli szünet. Mindenkinek kitartást kívánok a tanulásban!
1000103121.jpg

Szólj hozzá!

Borda Zoé: Fellépés a Nilfiskben

2025.12.14. 17:27 Péterfy

   A Péterfy Sándor Általános Iskola Tagintézményének énekkarával a Nilfisk Mikulás-bálján léptünk fel, ahol sok gyermek és szülő volt.
   Amikor megérkeztünk, lepakoltuk a holmijainkat és leültünk az asztalhoz, ahol mindenféle finomság várt minket. Tíz perc után elkezdődött a műsor, egyből mi jöttünk. Szilvi néni elkezdte az éneklést, és mi bevonultunk a zenére. Az egész szereplésünk körülbelül tizenöt percig tartott ami nagyon gyorsan és szórakoztatóan telt el. Sok szép karácsonyi dalt énekeltünk, aminek a gyerekek nagyon örültek és ismerték is a szöveget. Az utolsó dalnál a lányokkal és Árcsival A hull a pelyhes fehér hóra egy-egy gyerekért kimentünk a közönségbe, akik nagyon bátrak ügyesek voltak.
   Nagyon köszönjük, hogy ott lehettünk és hálásan köszönjük az ajándékcsomagot. Igazi élmény volt!
christmas-concert-7644913_1280.jpg

Szólj hozzá!

Scheiber Míra: Mikulás-bál a Péterfyben

2025.12.14. 16:45 Péterfy

   Iskolánkban minden évben a DÖK szervezésében megrendezésre kerül a felső tagozatosoknak szervezett Mikulás-bál, melyet sok készülődés és nagy izgalom előz meg. 
   A bált Klári néni nyitotta meg, melynek során az iskola  „öreg” diákjait is köszöntötte, akik részt vettek a szervezési feladatokban. Jó volt régi péterfysekkel találkozni. Az első játék a zenés "limbo" volt. Az ebédlőben pedig több játék is helyet kapott: lehetett hatalmas terítőre színezni karácsonyi tematikában. Volt egy zsák is, amiben színes labdák voltak, és két embernek kellett játszani. Büfé is üzemelt: volt zsíros kenyér és sok-sok színes, finom szörp. Nagyon sokat táncoltunk és színeztünk. Az est legizgalmasabb része a tombolahúzás volt. Zárásként még táncoltunk egy nagyot. 
   Iskolatársaim nevében köszönöm Klári néninek és a DÖK-nek a szervezést. Második alkalommal is nagyon jól éreztem magam. Köszönöm, hogy itt lehettem ezen a csodálatos és élménydús bálon. 
1000100525.jpg

Szólj hozzá!

Gazdig Lili: Advent harmadik vasárnapja

2025.12.14. 16:24 Péterfy

   Advent harmadik vasárnapján az Úr eljövetelének közeledtét ünnepeljük. Ez a vasárnap az örömé: Szűz Máriát dicsőítjük, aki megszülte a Fiút. A harmadik az egyetlen gyertya az adventi koszorún, amely nem lila, hiszen az örömvasárnap színe a rózsaszín. A harmadikos és a hetedikes tanulók műsorával emlékeztünk meg iskolánk aulájában.

   Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, és elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. Így, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, és hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívében. Ezt a fényt azonban nem láthatja minden ember. Csak az angyalok látják, és azok, akiknek szintén ott van a szemében ez a fény. Csak ha ott van a szemünkben ez a fény, akkor mehetünk el a karácsonyi gyermekhez, a megváltóhoz, és láthatjuk meg őt. 

   Köszönjük iskolatársainknak és felkészítő tanáraiknak a színvonalas műsort! 

06602142e2cb46cc8b40dc0304eb4e5f.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Borda Zoé karácsonyi filmajánlója - A Grincs

2025.12.05. 15:04 Péterfy

   Az ünnepi időszakban szeretek karácsonyi filmeket nézni, hogy ráhangolódhassak az ünnepekre. A kedvencem A Grincs című film. Ebből a műből rajzfilm is létezik, de én jobban kedvelem a filmes feldolgozást.
   Egy zöld színű lényről szól, aki gyűlöli a karácsonyt, és el is akarja lopni. Egy kislány, Cindylou, szegény tanácstalan, életében először hall a Grincsről. A kislány próbálja meggyőzni a környezetét, hogy a Grincs nem is olyan rossz. Ő azonban furfangos eszével kiterveli, hogyan lopja el a karácsonyt, és sikerül is neki. Reggel egész Kifalva lakosa a polgármester házához indul, hogy megkérdezzék, hol vannak a díszek és az ajándékok. A Grincs fenn a hegytetőn nézi, ahogy egész Kifalva díszek és ajándékok nélkül ünnepel. Kifalva lakosai körbeveszik a karácsonyfát, és egy szép ének hallatszik mindenfelől, de ennek a zöld lény egyáltalán nem örül. A szívében mégis egy-két dobbanás hallatszik, és észreveszi, hogy szíve nőtt egy nagyot. Az ajándékok már csúsznak le egyre jobban a szakadékba, de a Grincs megállítja, és visszaviszi a lakosoknak a díszekkel együtt. A lény bocsánatot kér, és Kifalva polgárai már nem félnek tőle.
   Én azért ajánlom mindenkinek ezt a filmet, mert van egy szép tanulsága. Az, hogy ünnepekkor még a rossz is észreveheti a szépet és a jót.
dr-seuss-how-the-grinch-stole-christmas-gallery-6.jpg

Szólj hozzá!

Gazdig Lili: Advent második vasárnapja

2025.11.30. 19:42 Péterfy

   A mai napon mi is megemlékeztünk iskolánk aulájában a második gyertyalángról. A másodikasok és a hatodikosok ünnepélyes műsorát láthattuk.
  A második gyertya a reményt jelképezi, mely Jézus születésének ígéretére és az Ő második eljövetelére irányul. Ezt a gyertyát néha "betlehemi gyertyának" is nevezik, utalva Jézus születésének helyszínére. A második gyertya jellemzően lila színű, akárcsak az első és a negyedik, ami az egyházi liturgia szerint a várakozás időszakának jellegzetes színe. A második gyertya fénye a reményt, a jövőbe vetett hitet és az optimizmust szimbolizálja, amely segít a nehézségek legyőzésében. A tudatos lelassulást, az elcsendesedést, a belső béke keresését hangsúlyozza a mindennapi rohanás közepette.
   Köszönjük iskolatársainknak és felkészítő tanáraiknak a színvonalas műsort. Már csak két hét van a téli szünetig, kitartást kívánok a tanulásban diáktársaimnak!
1000100508.jpg

Szólj hozzá!

Zábrádi Júlia Viktóra: Bors néni kalandjai - Lázár Ervin Program

2025.11.29. 10:16 Péterfy

   A Lázár Ervin Program keretein belül november 25-én a kaposvári Csiky Gergely Színházba utaztunk az egész ötödik évfolyammal, és velünk tartott a negyedik évfolyam is. A Bors néni kalandjai című zenés mesejátékot néztük meg, amely Nemes Nagy Ágnes Bors néni könyve című műve alapján készült. 
   Busszal utaztunk, maga az út is már jó hangulatban telt. Amikor megérkeztünk a színházba, már nagyon sokan voltak. Bevonultunk a színházterembe, és csodálatos látvány tárult elénk, minden elképesztően szép volt. Amikor helyet foglaltunk, velünk szemben egy óriási vörös függöny lógott. Ezt követően kezdetét vette az előadás. A darab először a valós világot mutatta be, majd belecsöppentünk a mesék világába. Ez nagyon elgondolkodtató volt. Az előadás kétórás volt, megszakítva egy szünettel. Sajnos gyorsan elröppent a két óra, de egy életre szóló élményt szereztünk.
   A hazafelé tartó úton esett az eső, de a gyerekek jókedvét nem vette el. Fáradtan, de élményekben gazdagon érkeztünk haza. Számomra ez a színházi előadás nagyon szép emlékeket adott. Köszönöm a lehetőséget és osztályfőnökeinknek, hogy elvittek bennünket.
as1i6098.jpg

Szólj hozzá!

Scheiber Míra: Advent első vasárnapja

2025.11.28. 20:34 Péterfy

   Advent a keresztény hagyományban a karácsonyra való lelki felkészülés időszaka, amely a Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól december 25-ig, Jézus Krisztus születéséig tart.

   A karácsonyt megelőző, négy vasárnapból álló időszak, amely a várakozásról, az elcsendesedésről és a készülődésről szól. Az adventi koszorún négy gyertya van, minden vasárnap eggyel többet gyújtunk meg, és mindegyik mást jelképez. Advent ünnepének első vasárnapján gyújtjuk meg az első gyertyát, mely a hit szimbóluma. Ez a gyertya az első emberpárt, Ádámot és Évát is jelképezi, akiket Isten elsőként biztosított a megváltásról.

   A mai napon iskolánk aulájában az első és az ötödik évfolyam színvonalas műsor keretében megemlékezett erről az időszakról, s meggyújtották az adventi koszorún az első gyertyát. Ezt követően felhelyezték az első díszeket iskolánk karácsonyfáján. Köszönjük iskolatársainknak és felkészítő tanáraiknak a szép műsort!

1000099992.jpg

Szólj hozzá!

Farkas Fanni - Szabó Izabella: Alapítványi bál

2025.11.28. 20:22 Péterfy

   Iskolánkban idén is megrendezésre került a november végi alapítványi bál, amely a hagyományokhoz híven a köszöntő után a nyolcadik évfolyam nyitótáncával vette kezdetét. Az idei tanévben a mi évfolyamonkon volt a sor, hiszen végzősök lettünk. 

   A próbák már szeptember végén elkezdődtek Zsófi néni vezetésével. Mindenki lelkesen állt a feladathoz, melyben évfolyamunk 23 tanulója vett részt. Ebből 10 pár keringőt táncolt, és még hárman csatlakoztak a műsor második feléhez. A lányok a ruhájukat a Gardrób ruhakölcsönzőből bérelték. A próbáink mindig jó hangulatban és csapatépítő jelleggel teltek. Sok emelést és mozdulatot gyakoroltunk, mire összeállt a végső koreográfia. Az utolsó hetekben már nagyon izgatottan vártuk a bált. E napon a lányok 17 órára, míg a fiúk 17:30-ra érkeztek az iskolába. 18 órakor tartottuk a főpróbát, majd a közös fotózkodás után 19 órakor kezdetét vette a műsor. A Hogyan tudnék élni nélküled? című film legnagyobb slágereire táncoltunk Szilvi néni előadásában. A produkciónk nagyon jól sikerült, mi végig nagyon élveztük a mozgást és a hangulatot. Jó érzés volt, hogy szüleink és tanáraink láthatnak bennünket. 

   Ezúton is szeretnénk megköszönni Zsófi néninek a felkészítést és a türelmet, Szilvi néninek a csodálatos énekhangját és a Gardrób ruhatárnak a csodaszép ruháinkat!

1000099294.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása