HTML

Péterfyrkák

Friss topikok

Címkék

Bányai Blanka:Éjszakai Rózsa

2018.10.01. 12:55 Péterfy

Hallottál már az Éjszakai Rózsáról? Tényleg nem? Pedig szerintem ez a legcsodálatosabb jelenség, amit az életedben láthatsz! Minden harmadik év harmadik hónapjának harmadik napján megjelenik valakinél egy tündérlány, és teljesíti egy olyan kívánságát, amiért mindig is sírva könyörgött. Ez nem csak egy játék, vagy bármi létező dolog lehet. Hallottam arról is, hogy valakinek meghalt az édesanyja, sírt is miatta sokat, de egy éjszaka meglátogatta az Éjszakai Rózsa. Másnap megtalálta élete szerelmét, aki nagyon hasonlított az anyukájára kívül-belül. Azóta is boldog házasok, gondolom. De ki is ez a tündér? Csak egy kislány volt, akit Kamillának hívtak, és minden felnőtt, gyerek egyaránt szerette. De ahogy gyerekből kamasszá vált, valami megváltozott. Egyre ritkábban mosolygott, szemei körül karikák jelentek meg. Az új barátai a háta mögött kibeszélték. Iskola vége felé egyre idegesebb, ingerültebb lett. Így Kamilla egyre szomorúbb lett, de még a közeli ismerősei, rokonai sem segítették felvidítani mondván, ez csak a kamaszkor velejárója! Szegény lányt egy nap az iskolában megtréfálták azzal, hogy kidobják a az ablakon a nagymamájától kapott nyakláncát, mire ő kikapta osztálytársa kezéből a fontos ékszert, és elszökött. Soha többé nem látta senki. Eltelt három év, még mindig nem került elő. Legjobb barátja, aki soha nem mondott róla rosszat másoknak és megőrizte a titkait, már mindennap komor volt. Egy március 3-i estén épp nyugovóra tért. Mint mindig, most is könnyek között aludt el. Álmában megjelent egy tündér. Ekkor eszmélt rá: Ez nem is akárki… Hanem Kamilla! Volt barátja csak mosolygott rá, majd odaadott neki egy különös rózsát. Fekete szirmaiban kis, sárga pöttyök világítottak. Mintha a rózsa maga a csillagos ég lenne. Mikor Kamilla barátnője kezébe adta a rózsát, rögtön vége is lett az álomnak. A barát ettől kezdve sok barátot szerzett, szerencsés volt, és senki sem akart ártani neki. Boldogan mesélt különös álmáról mindenkinek, majd egyre több és több ember álmodta ugyanezt, majd lett jobb az életük. Ez az Éjszakai Rózsa története.

tun.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://peterfyrkak.blog.hu/api/trackback/id/tr5514274723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása