Péterfyrkák

Kiskoromban sosem nyertem farsangon semmit. Emlékszem, óvodában irigykedve figyeltem, ahogy az ovis társaim megnyerik a szebbnél szebb ajándékokat. Egyszer el is pityeredtem, és mikor letöröltem a könnyeimet, az egyik barátom kedvesen odanyújtotta nekem a nyereményét. Végül iskolában már megszoktam, hogy én az életben nem fogok nyerni egy tombolát se. Ezt hittem, egészen addig, amíg második osztályos nem lettem, és közeledett a farsangi bál. Anyukámmal egy bárány jelmezt csináltunk, még aranyszínű csengőcske is járt a jelmezemhez. Eljött a nagy nap, és az osztályban már mindenki vette fel a jelmezét. Akkor már volt jelmezverseny is, így a jelmezünkre raktak egy számot. Végül lementünk a tornaterembe, és vártuk, hogy felmenjünk a „színpadra”. Sorra kerültünk, kétszer is megnézett minket a zsűri. Majd szünet következett, addig kerestem magamnak harapnivalót. Olyan negyed óra múlva a zsűri kihirdette a nyerteseket, és nem hittem a fülemnek! Az én bárány jelmezem is helyezést kapott (bár csak egy doboz alkoholos csoki jutott nekem, gondolom inkább a szüleimnek címezték). Sok táncikálás, és fogócska után pedig már vehettük meg a tombolajegyeket. Itt kicsit szomorúbb lettem, mert tudtam, hogy ezt úgyse nyerem meg. De most nem így lett. Sőt! Nyertem két tortát az osztálynak, és két tombolát magamnak! Azon a farsangon voltam a legboldogabb, bár azóta sincs szerencsém legalább egy almát nyerni.