HTML

Péterfyrkák

Friss topikok

Címkék

Karácsonyi ünnepkör

2019.12.12. 14:40 Péterfy

karácsony  az egyik legnagyobb keresztény ünnep , amellyel Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Minden évben december 25-én tartják.

KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR

Az ajándékvásárlás és készülődés lázában nem árt, ha megállsz egy kicsit és átgondolod, hogy valójában mit is ünnepelünk karácsonykor. A karácsony nem a nagy ajándékozások, evés-ivás ideje, hanem Jézus Krisztus születésnapja. Lehet, hogy nem vagy vallásos és keresztény, de a karácsony legendáját már csak azért is érdemes megismerned, mert a művészetekben több száz éven át központi helyen szerepelt. Jobban meg fogod érteni a művészeti alkotásokat is, ha ismered a történetet, amelyhez kapcsolódnak.

A karácsonyi ünnepkör Advent 1. vasárnapjával kezdődik és január 6-áig, vízkeresztig tart. 

KARÁCSONY: JÉZUS SZÜLETÉSÉNEK TÖRTÉNETE

Több, mint kétezer évvel ezelőtt élt az izraeli Názáretben  egy leány, Mária. Egy éjjel megjelent előtte Gabriel arkangyal és bejelentette neki, hogy Isten tervei szerint ő lesz majd Isten Fiának az édesanyja.

Mária hamarosan József, az ács felesége lett. Ebben az időben Heródes király elhatározta, hogy megszámlálja népét. Rendelkezése szerint mindenkinek vissza kellett mennie oda, ahol született, így Mária és József a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe mentek. Késő este érkeztek meg és már sehol nem kaptak szállást. Egy istállóban húzódtak meg éjszakára és ott született meg a kis Jézus. Édesanyja betakarta és a jászolba fektette.

A közelben egy mezőn pásztorok legeltették a juhaikat. Nagy csodálkozásukra egy angyal jelent meg előttük és hozta a hírt, hogy egy közeli istállóban megszületett a Megváltó. A pásztorok felkerekedtek és ajándékot vittek a gyermeknek és szüleinek.sumeg-a-pasztorok-imadasa-reszlet-300x300.jpg

Forrás: internet

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://peterfyrkak.blog.hu/api/trackback/id/tr8715349540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása