A nyári szünet jól telt, két nagyon szuper élményem volt, amit szeretnék veletek megosztani.
Az egyik, hogy ellátogattunk a szigligeti várhoz. Gyönyörű volt a kilátás, szinte az egész Balatont be lehet onnan látni. Sokan szinte a vár lábáig felmennek autóval, mi viszont gyalog mentünk, egy elég meredek ösvényen haladtunk felfele. Egy étterem is található a várnál, volt néhány műsor is volt, köztük kardos bemutató és bűvészkedés. Voltak padok, ahová le lehetett ülni, élvezni az előadásokat. Azután egy lépcsősor vezetett fel a várba. Számomra nagyon érdekes volt, hisz egy igazi erődben jártam, ahol egykor emberek éltek, harcoltak.
A második hely, ahol nagyon jól éreztem magam, az Cinti barátnőmmel volt a moziban. Egy-két nappal a film előtt beszéltük meg, hogy melyik filmre és melyik időpontra menjünk. Ahogy mindketten megérkeztünk, megvettük a jegyet és a kukoricát. Nem olyan rég megváltozott a helykérés, most előre is lehet jegyet venni online foglalással. Mi egy vígjátékra mentünk, a Free Guy-ra. Nagyon jól szórakoztunk.
Ha tetszett ez a kis fogalmazás, kérlek, látogass el blogunkra máskor is! Remélem, neked is remekül telt a vakációd!