A hétvégén néhány barátommal elmentünk moziba. Úgy döntöttünk, hogy az új Mario Bros filmet nézzük meg. A film megtekintése után felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban.
Egyrészt ez az alkotás kritikailag nem túl jó. A karaktereket körülbelül kettő szóban le lehet írni. A történet sem emelkedik művészi magasságokba. Talán a legnagyobb baj az, hogy a főszereplő, Mario személyisége a történet végére semmit sem fejlődik. Másrészről viszont a film egy kiváló játék adaptáció, nagyon jól ábrázolták a játékbeli világot. A képi világ elképesztően gyönyörű, az animáció minősége a legjobbak közé tartozik. Annak is nagyon örültem, hogy nem volt félrefordítás a magyar szinkronban. A film alatt futó zenéket is élvezet hallgatni. Egy részét a klasszikus játékból remixelték, a másik része pedig olyan slágerekből áll, mint a "Take on me" vagy az "I need a hero". Sokak szerint ez lustaság, de véleményem szerint jobbá teszi a filmet. Emellett humor is van a történetben.
Összegezve a Mario egy szórakoztató, gyönyörű és vicces alkotás. Annak ajánlom, aki beéri a képi-és hangvilág élvezésével, és nem bánja, hogy maga a történet felejthető. Nem csak gyerekeknek, hanem annak a mostani harmincas korosztálynak is ajánlom, aki nosztalgiázni szeretne, hiszen a játék az 1990-es években robbant. Én 10/7-et adnék a filmre.
