A Forma-1 eddigi szezonja tulajdonképpen egy diadalmenet mind a Red Bull, mind Max Verstappen számára.
Különösképpen a Red Bull-nak, hiszen az eddigi összes futamot megnyerték. Amit pedig Verstappen művel, az egyszerűen elképesztő. A holland pilóta a Miami nagydíj óta 10 futamot nyert sorozatban, ez lehengerlő teljesítmény. Rekordot is döntött ezzel a sorozatban szerzett győzelmek terén, amit eddig Sebastian Vettel tartott 9 egymás után aratott sikerrel. Verstappen csapattársát Sergio Perezt is folyamatosan elverte, kivéve Jeddah-ban és Baku-ban nem, ahol mindkét alkalommal a mexikói győzedelmeskedett. Természetesen nem csak a Red Bull és Max Verstappen létezik, viszont a többi csapat nagyon le van maradva. Számomra a legkedvesebb meglepetés az volt, amikor a McLaren pilótája Lando Norris Silverstone-ban és a Hungaroringen dobogóra állhatott. Természetesen nem hagyhatjuk ki a szezon meglepetés csapatát, az Aston Martint sem. Ők főleg a szezon elején mentek nagyon jól: Alonso már az első versenyen dobogón végzett. A többi csapat fejlesztései miatt kicsit visszaestek, de az előző évhez képest ez így is elképesztő előrelépés.
Remélem, a szezon következő fele ennél izgalmasabb lesz, és nem a Red Bull nyer minden futamot.
