Március 8-án a nőket ünnepeljük. A nemzetközi nőnap történelme több mint száz évre nyúlik vissza.
1857. március 8-án tartották azokat a tüntetéseket New York-ban, melynek során emberibb munkafeltételekért és magasabb fizetésért álltak ki textilipari női dolgozók. Az első nőnapi megmozdulásokat 1909-ben tartották az Egyesült Államokban a Szocialista Párt kezdeményezésére. A nőnap azóta nemzetközi, és tartják minden országban március 8-án, amióta a második Nemzetközi Szocialista Női Konferencián, 1910-ben, Clara Zetkin javaslatot tett erre vonatkozóan. Oroszországban 1917-ben vonultak utcára a nők „kenyeret és békét” követelve. Pár nappal később az orosz cár lemondott, az ideiglenesen állított polgári kormány pedig szavazójogot biztosított a nőknek. Hivatalosan 1975-ben ismerte el az ENSZ a Nemzetközi Nőnapot, de Magyarországon már 1913 óta megemlékeztek róla.
Ezúton kívánok édesanyámnak, a nagymamámnak, a tanárnőimnek és minden lány iskolatársamnak boldog nőnapot!
