HTML

Péterfyrkák

Friss topikok

Címkék

Borda Zoé: A legszebb nyári élményem

2025.09.22. 16:26 Péterfy

   Sok szép nyári emlékem van, de a legjobb a NEKA (Nemzeti Kézilabda Akadémia) kapustábor volt. Ebben a fogalmazásomban erről az élményről szeretnék beszámolni. 
   Amikor megérkeztem a partra, már meg is kaptam a szobakulcsomat. Apukámmal még gyorsan körülnéztünk, hogy milyen a parti a szoba, aztán elbúcsúztam, és felmentem a szobámba kipakolni a bőröndömből. Melinda néni, az edzőm gyűlést tartott, hogy időben megismerjük egymást. Lettek szobatársaim, akik nagyon kedvesek és viccesek voltak. Amíg kipakoltunk, elmeséltük, hogy honnan jöttünk és hogy mire számítunk ettől a tábortól. A kipakolás után elmentünk edzésre, ami nagyon jól sikerült. Edzés végén esőben kellett visszamennünk, ami elég vicces volt. Gyorsan megfürödtünk, aztán lementünk ebédelni, ami nagyon finom volt. Ebéd után tartottunk egy kis csendespihenőt és utána mentünk megint edzésre. Vacsora után programok voltak, aztán tízkor lámpaoltás. Reggel hétkor keltünk. Futottunk kint a partban, és meg kell hogy mondjam, nagyon elfáradtam. Futás után visszasétáltunk, ahol egy jógatanár várt bennünket. A jógázás szintén nagyon jól sikerült, teljesen kikapcsolt. Jógaóra után szabadfoglalkozás volt, utána pedig ebéd. Utolsó nap reggeli után egy utolsó edzést tartottunk, majd megebédeltünk és jöttek értünk a szülők.
   Szomorúan pakoltunk össze, mert tudtuk, hogy ez a tábor nem csak az edzésről szólt, hanem ismerkedésről, barátok szerzéséről és nagyszerű szabadidős programokról. Örülök, hogy itt lehettem, és bízom benne, hogy jövőre is megrendezésre kerül. Köszönöm szépen a szervezőtanároknak a lehetőséget!
1000089813.jpg

Szólj hozzá!

Angler Noel: Így telt a nyaram

2025.09.17. 18:54 Péterfy

   A nyaram nagyon tartalmasan és élményekben gazdagon telt. Szerencsésnek érzem magam, mert sokféle helyen jártam, új dolgokat láttam, és rengeteg élményt gyűjtöttem.
   A szüleimmel Németországba utaztunk, ahol több várost is felfedeztünk. Nagyon különleges volt számomra, hogy egy másik országban lehettem, és testközelből tapasztalhattam meg az ottani életet. Lenyűgöztek a szépen rendben tartott utcák, a régi épületek, valamint a természet közelsége. Az utazás alatt sokat kirándultunk, és közben sokat nevettünk is, így a közös élmények igazán emlékezetessé tették az utat. A nyár másik nagy élménye az volt, amikor több táborban is részt vettem. Ezek a táborok mindig új kihívást jelentettek, hiszen más-más helyen, új emberek között kellett helytállnom. Sok barátot szereztem, akikkel közösen játszottunk, sportoltunk és különböző programokon vettünk részt. Ezek a napok mindig nagyon gyorsan elrepültek, mert annyira tartalmasak voltak. Ezen kívül Pécsett is töltöttem néhány napot, amikor meglátogattam a barátomat. Nagyon jó érzés volt vele lenni, közösen játszani és felfedezni a várost. Pécs sok látnivalót kínál, és mi igyekeztünk minél többet megnézni. Ez az időszak különösen kedves emlékként maradt meg bennem, hiszen a barátság és az együtt töltött pillanatok igazán fontosak számomra.
   Összességében a nyaram tele volt vidám, izgalmas és tartalmas programokkal. A családdal, a barátokkal és a táborokban szerzett társakkal átélt élmények sokat adtak nekem. Úgy érzem, hogy ezek a nyári kalandok nemcsak kikapcsolódást jelentettek, hanem új tapasztalatokat és szép emlékeket is adtak, amelyekre mindig szívesen gondolok majd vissza.
1000089546.jpg

Szólj hozzá!

Szabó Izabella könyvajánlója - Elizabeth Lim: Hat Bíborszín Darumadár

2025.09.14. 10:10 Péterfy

   A nyár folyamán a kötelező olvasmányom mellett olvastam egy másik könyvet is, ami nagyon elnyerte a tetszésemet. Ebben a fogalmazásomban ezt a történetet szeretném bemutatni. Ez nem más, mint Elizabeth Lim: Hat Bíborszín Darumadár című könyve.
   A főszereplő Shiori’anma hat bátyja mellett Kiata egyetlen hercegnője. Mostohaanyjával, Raikamával egyetemben mind a kettejüknek van egy titka: varázserővel rendelkeznek. Mikor a hét testvér megtudja mostohaanyjuk titkát, ő egy átokkal száműzi őket. Shiori minden egyes kimondott szava egyik daruvá változott bátyja életébe kerülhet. Ráadásul egy tál kerül a fejére, így senki nem ismeri fel. Testvérei keresésére indul, de számos akadállyal kell szembenéznie. Megmérettetései során Raikama titokzatos életére is fény derül.
   Ezt a könyvet annak ajánlom, aki szereti a váratlan fordulatokat. A kötetnek megjelent a folytatása is, amit biztosan el fogok olvasni. Remélem, ti is olvastatok sokat a nyáron!

hat-_biborszin-darumadar-1024x576.jpg

Szólj hozzá!

Jankovics Marcell: Nyári élményeim

2025.09.11. 18:47 Péterfy

   Amikor elkezdődött a vakáció, izgatottan vártam, milyen élmények várnak rám. Nem is csalódtam, hiszen a nyaram igazán emlékezetesre sikerült. Hadd meséljem el.
   Elsőként a családi nyaralásunkat szeretném kiemelni: idén Isztambul felfedezésére esett a választás nyár elején. Mind a különleges város felfedezését, mind a repülőutat nagy lelkesedéssel vártam. Nagyon tetszett a metropolisz és annak a látnivalói. Mintha egy mesevilágba cseppent volna az ember, sok szép épületet láttunk, ellátogattunk több mecsetbe, sétáltunk a Boszporusz partján és persze nagyon finomakat ettünk. Kifejezetten jó volt, hogy az egész család ki tudott szakadni a mindennapokból, nem kellett tanulni, dolgozni és tényleg együtt tudtuk tölteni az időd. Sokat beszélgettünk, nevettünk. Amint hazaértünk Isztambulból, nem sokkal később Apa horvátországi kiküldetésére indult Pulára, ahol én is meglátogattam. Pulát már jól ismerem a korábbi évekből, így nagyon jó volt
viszontlátni a tengert, a várost és az embereket is, akikkel korábban megismerkedtünk. Nem sokkal később a tesóm is csatlakozott hozzánk pár napra, így még több időt tudtunk együtt tölteni és élményeket szerezni. A városban épp filmfesztivált tartottak, ahova mi is ellátogattunk. A filmek helyi alkotások voltak, így nagyon érdekes volt felfedezni az egyedi stílust és történeteket. A kivetített angol felirat segítségével próbáltam követni a film történéseit. A külföldi utazásnak köszönhetően beszélgettem néhány külföldi emberrel, rendeltem étteremben vacsorát és még anyukámnak kávét is, így fejlődni tudott az angol nyelvtudásom is. Júliusban részt vettem a Balatonmárián megrendezésre kerülő ifjúsági táborban, ami a nyaram egy meghatározó élménye volt. Nagyon örültem, hogy újra láthatom a barátaimat és ilyen sok időt együtt tölthetünk. Sokat fürödtünk a Balatonban, játszottunk, különböző programokon vettünk részt, mint például a hajózási múzeum meglátogatása. Sajnos az idő nem minden nap volt napsütéses, így ilyenkor a táborban vettünk részt foglalkozásokon, ellátogattunk a település központjába. A nyár vége fele egy hetet Csokonyavisontán töltöttünk. A településen van egy termálfürdő, nem túl nagy és nem is a legmodernebb, de nagyon szép élményeim kötődnek a helyhez. Szeretek úszni az úszómedencében, utána pedig a termálvízben picit felmelegedni. Két csúszda is van, amiken sokszor lecsúsztam. Esténként a verandán kártyáztunk, beszélgettünk és közösen rejtvényt fejtettünk. Amit még mindenképpen el szeretnék mesélni a nyaramból, az a balatoni biciklizés. Már családi hagyománnyá vált, hogy minden évben kivonatozunk a Balatonra és egy szakaszon biciklizünk a partján. Idén 70 km-t sikerült mennünk egy nap alatt, de többször megálltunk, lángosoztunk, ültünk a parton. A nyáron többször elmentünk horgászni is. Nemrég tetszett meg a horgászat. A barátommal, valamint a családdal is voltunk egy-egy alkalommal, ahol gyakorolni tudtam a csali vízbe dobását és a tapasztaltabb pecásoktól az egyes fortélyokat. Három halat is sikerült fognom, aminek nagyon örültem. Jövő nyáron meg szeretném csinálni a horgászvizsgát, és több időt tölteni a nagykanizsai Csónakázó-tó partján.
   Összességében az egyik legjobb nyaramnak mondhatom az ideit, bár eddig is minden alkalommal hasonló érzésekkel zártam.

img_6892.jpeg

Szólj hozzá!

Gazdig Lili: Keri konyhafőnök tábor

2025.08.26. 10:44 Péterfy

   Az idei nyáron is részt vettem a Keri konyhafőnök táborban, ami a kedvenc táborommá vált. És hogy miért is? Ebben a táborban ugyanis megismerjük a különböző népek konyháját, remek társaságban vagyunk és a sütés-főzésen kívül is egyéb programokban is részt veszünk. 
   Az első nap mindenki megtalálta a helyét a konyhában, és megkezdtük a sütést. Nagyon kemény volt, ugyanis szünetben sem voltam képes egyik nap sem leülni. A hét napjait nemzetiségekre osztották fel. Hétfőn angol napot tartottunk, kukoricalevest készítettünk, amit a társaság hamar el is fogyasztott. A második napon amerikai napot tartottunk. A szerdai nap francianap volt. A csütörtöki napon görög stílust vettünk fel. A hét zárásaként olasz napot tartottunk. 
   Mindenkinek ajánlom ezt a tábort, aki szeret sütni-főzni, de annak is, aki csak most ismerkedne meg a szakmával. Aki pedig szakácsnak vagy cukrásznak készül, mindenképpen ajánlott!
fozes_gyerek.jpg

Szólj hozzá!

Gazdig Lili: Magic Ritmo tánctábor

2025.08.26. 10:43 Péterfy

   Az utolsó táborom a nyáron egy edzőtábor volt. A hét minden napján kemény edzés volt délelőttönként. De mégis örömmel írok róla, mert érzem, volt miért dolgozni.
   A délutánokon vicces programok vártak minket. Játékok vagy túrák. A játék alatt székfoglalót, és egy sajátos kis játékot, a békaturmixot értek. De a kemény edzés közé is becsúszott pár mókás pillanat. Például a bemutatkozásnál első nap, vagy bármelyik táncórán nevettetős hangnem. Új táncokat is tanultunk hiszen ennek az a lényege, hogy a következő évre a versenytáncosokat kellően felkészítse. Akik még nem járnak versenyszerűen azoknak csak egy jó buli volt. Én fel szeretném ezzel a pár sorral hívni arra a figyelmet, hogy mozdulatok ki a nyáron. Ne üljetek otthon mikor ilyen szép az idő. És tudom hogy erre vannak na táborok, de néha érdemes olyan táborokba is ellátogatni ahol még nem jártál. A tábor végén egy bemutatóval kedveskedtünk a szülőknek, ahol megmutattuk mit is tanultunk az elmúlt néhány napban. Nagyon jól sikerült szerintem és meg is lepődtem magamon. 
    Remélem ezzel a 3 nyári táboros fogalmazással feldobtam a kedveteket és kedvet kaptatok a kimozduláshoz. Én nagyon köszönöm minden táborszervezőnek hogy részt vehettem.

Szólj hozzá!

Gazdig Lili: Kis Tudós Tábor

2025.08.26. 10:42 Péterfy

   Idén is meglátogattam a Kistudós tábort, ahol második alkalommal jártam. 
    Nagyon sok vicces vagy boldog pillanat is történt. Az eddigi alkalmakkal mindig egy napot voltunk a Balatonon. Ez most is így volt. De ne rohanjunk ennyire előre. A hetet egy projektindítással kezdtük. Ismerkedős, csapatépítős játékokkal folytattuk. A kedd egy laborprogrammal folytatódott. Nagyon érdekes volt minden kísérlet. Szerdán a Balatonra mentünk a Georgikon Majormúzeumba. Egyszerűen imádtam az idegenvezetést.Csütörtökön a tűzoltóállomáson voltunk, amit nem bántam meg, ugyanis a hőségben jól esett a tűzoltótömlőből egy kis hideg víz.  Pénteken volt a vége a tábornak, amit délután le is zártunk. Mindenki kapott pár ajándékot és fagyit.
   A tábort mindenkinek csak ajánlani tudom., de főleg azoknak akik szeretik a kísérleteket.

Szólj hozzá!

Gazdig Lili - Peti Petra filmajánlója - Kpop Demon Hunters

2025.08.26. 10:06 Péterfy

   A Kpop Demon Hunters, magyarul Kpop Démon Vadászok egy Sony által kiadott, talán a legnézettebb animációs film. Osztálytársunktól és a nyári táborban hallottunk az alkotásról. 
   A karakterek 2 és 3D-s formában vannak megrajzolva. A filmben az animáció és a dalok a legjobbak. Ezenkívül vicces arcmimikák és jól megírt poénokkal van tele, amelyeken bármelyik generáció nagyokat tud nevetni. A kedvenc dalunk benne a How It’s Done és a Your Idol. Amikor a K-pop szupersztárok, Rumi, Mira és Zoey éppen nem stadionokat töltenek, akkor titokban démonvadászként dolgoznak azon, hogy megvédjék rajongóikat a természetfeletti veszélyektől. Együtt kell szembenézniük a legnagyobb fenyegetéssel, egy rivális fiúbandával, amely álruhába bújt démonokból áll.

   Mindenkinek ajánljuk, aki szereti az animációs filmeket, a humort és egyben egy szívszaggató történetet szeretne látni. Netflixen és Videán megtekinthető. Ti szeretitek a koreai animációs filmeket?

kpop-demon-hunters-2.jpg

Szólj hozzá!

Gazdig Lili - Nacsa Anna: Ausztriai kirándulás

2025.06.18. 14:46 Péterfy

   Az iskola felső tagozatával június 4-én Ausztriába utaztunk egynapos kirándulásra. Az osztályommal már nagyon izgatottan vártuk, hogy elérkezzen az időpont.

   Korán reggel hat órakor indultunk az iskola parkolójából. Az út közben megálltunk egy fogadónál Szlovénia területén. Az óriási épület mellett egy játszótér volt, illetve a mellékhelyiség mellett egy csúszda helyezkedett el, amit sokan kipróbáltunk a mosdóhasználat után. A pihenő után folytattuk utunkat, s csodáltuk a gyönyörű szlovéniai tájat. Körülbelül tíz órakor megérkeztünk Klagenfurtba, a Minimundus szabadtéri parkba. A bejáratnál megtekintettük a térképet, amíg Anita néni megvásárolta számunkra a belépőjegyeket. A belépést követően mindenki kapott egy papír alapú térképet is, ami alapján tájékozódni tudtunk a parkban. Két-háromfős csoportokban önállóan jártuk be a területet, melynek során világhírű építmények kicsinyített mását tekintettük meg, mint például a római Colosseumot, a párizsi Eiffel-tornyot, az indiai Tádzs Mahalt vagy a New York-i Szabadság-szobrot. Anna barátnőm Párizs híres épületéről, míg én a Hollywood feliratról készítettem a legtöbb képet, mely Los Angelestől, a filmipar fővárosától északra fekvő Mount Lee csúcsán helyezkedik el. Ami nekünk a legjobban tetszett, az a NASA űrhajó volt, mely a kilövés pillanatát örökítette meg. Füstölgött, és fel is emelkedett egy bizonyos magasságig. Az egész terület egyébként gyönyörűen van parkosítva, s az adott ország vagy kontinens jellemző növényeivel van körbevéve. Így láttunk például citromfát az olasz épületeknél vagy pálmafát Tunézia híres építményeinél. Egy rövid büfézést és szuvenírvásárlást követően megnéztük a fedett kalandparkot. Az alsó szinten csúszda, repülőgépbelső és 4D-s mozi is helyet kapott, melyet ki is próbáltunk. Az emeleti részen vonat szimulátort találtunk, ami egyből a fiúk kedvencévé vált. Az élményház után ismét buszra szálltunk és elindultunk a Wörthi-tóhoz. A megérkezést követően egy nagyon szép látvány fogadott bennünket, a tó színe gyönyörű türkiz volt, partján pálmafákkal, kávézókkal. Megcsodáltuk a kacsákat, készítettünk sok képet és a rövid séta után következett az utolsó program, Klagenfurt belvárosa. Bejártuk a történelmi látnivalókban gazdag utcákat, tereket, s megtekintettük a Városháza előtti téren a Sárkány-kutat, itt csoportkép is készült. A nap végét közös uzsonnázással zártuk egy gyorsétteremben a belvárosban. Az úton hazafelé dallal köszöntöttük Mónika nénit, aki aznap ünnepelte születésnapját.

   Látnivalókban gazdag kiránduláson vettünk részt, örök élmény marad számunkra. Diáktársaim nevében köszönöm Anita néninek a szervezést, Mónika, Moncsi és Zsuzsi néninek pedig, hogy elkísértek minket és vigyáztak ránk. Bízom benne, hogy a következő tanévben is lesz lehetőségünk hasonló programon részt venni.

1000070567.jpg

 

Szólj hozzá!

Scheiber Míra: Zánkai Erzsébet-tábor

2025.06.18. 13:25 Péterfy

   Az idei osztálykirándulásunkat a Zánkai Erzsébet-táborban töltöttük. Ez volt az első ottalvós kirándulásom, így nagyon izgatottan vártam. 

   Szerda reggel vonattal utaztunk két átszállással, ami a nagy bőröndjeinkkel izgalmas volt. A szállás elfoglalása után délután már fürödtünk a Balatonban, illetve tornáztunk a lányokkal a homokos parton. Este pedig egy szuper koncerten vettünk részt. Második nap hajóztunk, lángosoztunk, jégkásáztunk, trambulinoztunk. Este diszkóban voltunk, ahol az ott dolgozók, más néven a "tesók" is táncoltak nekünk a dalokra. Nagyon vicces volt, igazi diszkóhangulatot teremtettek. Ezt követően a szálláson még volt egy óra szabadfoglalkozásunk, majd gyorsan eljött a takarodó ideje. Harmadik napon a közös reggelit követően összepakoltunk, és elindultunk az állomásra. Hazafelé a hosszú úton igyekeztünk kipihenni a két és fél nap fáradalmait. Az osztálytársaim Nagykanizsán, én pedig Zalaszentjakabon szálltam le. Egy jó kilométer séta után beestem az ágyamba, és egy egész éjen át tartó mély alvással pihentem ki életem eddigi legjobb osztálykirándulását. 

   Nagyszerű élményben volt részünk. Az egész osztály, a fiúk és a lányok is igazi csapattá kovácsolódtak össze a három nap alatt. Ezúton is szeretném megköszönni osztályfőnökünknek, Zsófi néninek, és kísérő tanárunknak, Andi néninek, hogy megszervezték nekünk ezt a programot. Remélem, jövőre megismételhetjük! 

1000073098.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása