Péterfyrkák

A  nagy kaland

A barátommal egyszer egy dzsungelben jártunk, amíg egy templomot meg nem pillantottunk. Bementünk. Furcsa módon csapdák nem voltak. Az volt a legfurább, hogy egy színarany gömb világított a terem közepén. Megfogtuk, és furcsa érzésünk volt. Megrémültünk, és ki akarunk futni, de kiderült, mégis volt csapda. Kígyók ezrei csúsztak utánunk! Felugrottunk ijedtünkben, de nem éreztük, hogy leértünk. Az űrben kötöttünk ki.

Kiderült, hogy az ugrással az időben is tudunk menni. Visszaúsztunk a levegőben a Földre és elájultunk. A tüzelő, perzselő nap sugara köszöntött minket. Szabadultunk volna, de le voltunk láncolva! Valaki mögöttünk üvöltözött: - Hala ha! Rájöttünk, rabszolgasorba kerültünk, de az éjjel ugrottunk egyet, és máris megkerestük Európát. Beleugrottunk abba a részébe, ahol a Duna és a Tisza találkozott. De nem jó, mert itt az évszám 1950 volt! Még egyszer felugrottunk, visszamentünk. 1842! Még háromszor megcsináltuk. Végül 1971-be érkeztünk meg. Ettől lettem a legszomorúbb, mert a szüleim ekkor még gyerekek voltak, és kellemetlen dolog számomra, ha a szüleim nem ismernek fel.

Feladtuk, és egy napig még ebben az évben maradtunk. Ám július 14-én elmentünk egy kórház mellett, ahol éppen megszületett egy kisbaba. Az anyukáját felismertem. A nagymamám volt az!

Ekkor akadtam ki, és a barátommal felugrottunk megint, majd újra le. 2016! 

Így volt ez a nagy kaland.

Gondoltatok már arra, milyen jó volna, ha kettesben maradhatnátok a legjobb barátotokkal, távol a felnőttek világától? Egy szuper helyen, ahol azt csinálhattok, amit csak szeretnétek? Velem megtörtént.
   Karácsonyi vásárba mentünk a barátnőmmel, hideg volt, nagy pelyhekben esett a hó. Annyira átfáztunk, hogy be kellett mennünk a közeli nagy áruházba kicsit felmelegedni. Bejártunk mindent, végül a lemezboltban kötöttünk ki, feltettük a fejhallgatókat és élveztük a zenét. Eközben a városban tombolt a hóvihar. Mivel a fejünkön voltak a fülesek, nem hallottuk a hangos bemondót, ami bemondta, hogy hamarosan bezár a bolt. A zord időjárás miatt. Csak akkor vettük észre, hogy bent ragadtunk, mikor lekapcsolódott a világítás.
- Mi volt ez?- kérdezte a barátnőm.
- Itt ragadtunk! –feleltem. Futottunk az ajtóhoz, feszegettük a kilincset, de hiába.
Szerencsére feltaláltuk magunkat. Az élelmiszer osztályon volt elég ennivaló, az elektronikai részlegen tudtunk tévézni, számítógépezni. Vicces képeket készítettünk a fényképezőgépekkel, majd bevonultunk a játék osztályra. Az összes pulóvert, nadrágot, pólót, cipőt felpróbáltuk a ruházaton.  Sokat nevettünk. Az alvás is megoldható volt. Millió ágy, párna, takaró várt ránk. Annyira jól még sosem aludtam.
   Aztán egy reggel kinyílt az ajtó.  Sikerült, szabadság, kint vagyunk!
Mikor hazaértem jó volt átölelni a családomat, de azért remélem, lesz még ilyen élményem.

A „ Cserhátis ”- napok keretében ellátogattunk a Cserháti Sándor Szakképző Iskolába. Az iskola előadó termében különböző kísérleteket mutattak be, hogy felkeltsék érdeklődésünk a természettudományok iránt és meghozzák a kedvünket ehhez az iskolához.

Először olyan kísérleteknek voltunk szemtanúi, amelyek a mágnesességen alapultak: a szőrmével megdörzsölt ebonit rúddal eltérítették a vízsugár útját. Láttuk, hogy egy alumíniumcsövön át haladó mágnesnek lassabb a mozgása, mint egy vascsavarnak, pedig a mágnes nem vonzotta a csövet. Egy vasreszelékkel megtöltött műanyag golyót „mozgattunk” a papírlap alatti mágnessel. Ezt követően egy monitorhoz közelítettünk mágnessel, a monitor fénye más színűvé változott.

Ezt követően olyan kísérletek következtek, amelyből kiderült, hogy a víz jó hővezető, és ezt szemmel láthatóan bemutatták. Nagyon tetszett a ceruzás kísérlet, lényege, hogy a ceruza belsejében lévő szénbe áramot vezettek, így rajz közben hangokat adott ki.

 Ezek után jött egy játékos feladat, itt az erőnket tehettük próbára. A vágódeszkára rácsapva a monitor kijelzőjén láthattuk az ütés erejét, így rekordot lehetett felállítani.

 E próba után kipróbálhattuk művészi énünket is. Egy tálkába öntött tejbe néhány csepp ételszínezéket töltöttek. Mi mosogatószerbe mártott fülpiszkálóval különböző, márványos mintázatot rajzoltunk a folyadékba.

 Aztán következett az utolsó állomás, itt a reflexünket nézhettük meg egy gépnek a segítségével.

 Látogatásunk alatt projektoron kivetítettek különböző képeket, melyek optikai csalódást idéztek elő az ember szemében.

Összességében nagyon tetszett a bemutató, mert sok új dolgot tanulhattunk meg a játékos feladatokon keresztül. Reméljük, lesz még alkalmunk ilyen előadást megtekinteni.

                                  Manócska

Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, kerek erdő közepén egy ős, öreg tölgyfa odvában élt, éldegélt Koponyányi Monyók és a családja. Koponyányi Monyók egy kis erdei manó volt, aki őrizte az erdő rendjét. Minden reggel nekivágott útjának, hogy megnézze minden rendben van-e a rengetegben. Benézett nyúlékhoz, megfésülte a mókuskölykök bozontos farkincáját, játszott a rókákkal, és mindig segített sün asszonyságnak megkeresni a szemüvegét. Amikor az erdő közepére ért, jajgatásra lett figyelmes. Jobbra nézett, balra nézett, de nem látott senkit. Amikor véletlenül a lába elé tekintett, látja ám, hogy egy kis csiga ül a cipője orrán.

- Mi a baj kicsi csiga?- kérdezte tőle.

- Otthon hagytam a reggelimet! Nem tudok hazamenni érte, mert mindjárt becsengetnek a csigaiskolában. Koponyányi Monyók felhúzta inge ujját, és az órájára nézett. Negyed nyolcat mutatott. Nem akarta megsérteni azzal, hogy megmondja neki, még simán odaérhet,de eszébe jutott: „ a csigák lassúak „.
            - Hol laksz?
            - Egy hatalmas fenyőfa aljában. Koponyányi Manyók körbetekintett. Sehol sem látott fenyőt. Felmászott egy bükkfára, hátha onnan megláthatja. Onnan sem látott mást,csak lombhullatókat. Mikor lemászott, észrevett maga mellett egy kis cserjét. Odahelyezte a pici csigát a tövéhez, majd miután az magához vette az elemózsiáját átemelte az iskola kapujába.

- Köszönöm, hogy segítettél! – hálálkodott a csiga.

- Szívesen – válaszolt a manó, és útnak indult, hogy új kalandokat találjon.

Arany Alma kint volt barátaival, Mézes Rózsával, Cukros Rozmaringgal, és Vackor Petivel. Hirtelen beborult az ég, ezért Almáék gyorsan hazaigyekeztek. Kis idő múlva megnyílt az ég, és egy szivárványról lecsúszó mackót  lehetett látni. Este Rozmaring kintről, valami totyogást hallott. Egy lila, barátságos mackót látott közeledni. Végül a maci bement az ablakon és... Rozmaringot, reggel nem találták az ágyában barátai! Tűnődtek, hol lehet. Vackor Peti, a város térképe, mindent tud, hol van a kis területen, mondjuk a csokoládészobor. Ezért a segítségével minden szegletet bejártak a rémült barátok a városban. Órák teletek el, míg feladták. Szomorúan menetek Alma házába egy teát inni. És ekkor betoppant... ROZMARING! Elmesélte, hogy egy gonosz csillámmackónak segített jó útra térnie. Eltartott ez órákig. Barátai azonnal megölelték, és Rozmaringgal fogyaszthatták el (ami nagyon jó) a teájukat.

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődő szülőket a Péterfy iskola nyílt tanítási napjára.

Alsó tagozat       2016.11.16. szerda 1-2.évfolyam   1.2.óra ( 8.00-10.00)

                                                      3. évfolyam     1.2.3.óra (8.00-11.00)

Felső tagozat      2016.11.17.   csütörtök  4. évfolyam  1.2.3.óra (8.00-11.00)

                                                             5-8. évfolyam 1.2.3.óra

2016.november 14-én  16.45-kor fogadó óra lesz.

Két olyan emlékezetes téli emlékem van, amit soha nem felejtek el.

Az egyik hat éves koromban december 6-án történt, mikor kitettem a csizmám, és mire bementem annyi csoki és cukor volt benne, amennyit még életemben nem kaptam! Meglepődtem akkor is, mikor egy üzenetet kaptam a Mikulástól. Ebben az állt, hogy nagyon jó gyerek voltam, csak ügyeljek a rendre a szobámban.

A másik jó emlék karácsonykor volt, 3 éves koromban, mikor futottam a hálószobába. A nappali és a háló között volt a karácsonyfa, ami előtt megbotlottam és hanyatt esve találtam meg a fa alatti ajándékot.Fogalmam se volt, hogy mi lehet az a szó szerint egy méteres dolog! De ekkor anya felsegített és bevittük a nappaliba azt a valamit. Ez a dolog nem más volt, mint egy játékvár! Az volt a vicces, hogy még mielőtt bevittük a nappaliba, apától megkérdeztem, hogy mit szerel.Ő azt mondta: Semmit! Ekkor esett le, hogy az az ajándékom volt.

Most már tudom, hogy nem létezik Jézuska meg Mikulás. De kitaláltam, hogy a szüleimnek külön csinálok ajándékot, mint ők nekem, ezzel visszahozva nekik az érzést, hogy gyerekek.

Ezek az én emlékeim. Remélem, most is jó karácsonyom lesz!

A téli ünnepek mindig csodát rejtenek. Csilingelő száncsengő, meglepetés a fa alatt.

De nem csak varázslatos dolgok, hanem hétköznapi csodák is vannak. A mézeskalács sütése, a fa díszítése, a forró csoki, a karácsonyi vásár és a hó. Nagyon jó érzés, amikor leesik a puha, fehér "csillámpor". Szánkózás, hóemberépítés, hócsata, és amikor a dermedt ujjacskák megfogják a forró kakaót. Anyuval idén is sütigyártásba kezdünk. Múlt évben szebbnél-szebb sütiket sütöttünk. Nekem a kedvenc ünnepi finomságom a csokis keksz. De csak annak jár süti, aki megdolgozik érte! A hólapátolás kezdetnek jó! De a kocsi szélvédőjéről is lekaparhatjuk a jeget. Jó mulatság, mikor annyi hó van a lapáton, hogy nem tudod fölemelni és beleesel a "csillámporba". A fa kivágása a mamánál történik. Míg apa a fát a tartóba formálja, én addig a cicával játszom. A fa díszítése családi hagyomány. Az ajándék a fa alatt megdobogtatja a szívet.

Remélem mindenkinek ilyen szép karácsonya lesz! Boldog ünnepeket kívánok!