2011. novemberében indult útjára a Szemem Fénye Alapítvány „Öltözz Pirosba!” elnevezésű országos kezdeményezése, amelynek során együttérzésük kifejezésére piros ruhadarabot, kiegészítőt öltöttek magukra a résztvevők, és minimum 200 forint perselybe helyezésével első ízben támogatták hazánk első gyermek hospice házát, a pécsi Dóri Házat. A kampány már az első évben hatalmas tömegeket mozgatott meg, vidám hangulatával, csapatépítő jellegével óriási érdeklődésre tett szert, amelynek köszönhetően a következő években is megrendezésre került és rövid időn belül országosan is közismertté és kedveltté vált.Tavaly a programhoz csatlakozóknak köszönhetően, sorra kerültek fel a piros nyakkendők, kiegészítők és mintegy 4.5 millió forint gyűlt össze a Dóri Ház támogatására.
Idén cél, hogy megteremtsük a Dóri Ház két havi működési költségét, ami 14 millió forint.