Október 13-án délután ellátogattuk pályaorientáció keretében a Thúry György Szakképző Iskolába.
Csoportokra lettünk bontva, hogy ki melyik programra szeretne menni. Én az 'Ezer arcú palacsinta'-ra jelentkeztem. Bementünk a terembe és kézmosással kezdtünk, majd megsütöttük a palacsintákat. Volt, aki sütött, néhányan sajtchipszet készítettek, a többiek pedig megtöltötték őket. Miután kész lett az összes, az egyik ott tanuló felvágta őket, mi pedig felpakoltuk a tányérokra. Először a sósakat kóstoltuk meg (sajtkrém, melegszendvicskrém), aztán az édeseket (baracklekvár, csokipuding, túró). Kóstolás után mehettünk az udvarra, ahol megint lehetett választani, hova megyünk. Én a süti sütősre jelentkeztem. Átmentünk egy másik konyhára, és neki is álltunk. Elsősorban megformáztuk a briósunkat, lekentük tojással, és beraktuk sütni. Miközben az sült, addig kaptunk mézeskalács-szíveket, meg fehér és rózsaszín cukormázat. Én kettő kalácsot díszítettem. Az egyik rózsaszín lett, azzal elég sokat dolgoztam, a másik pedig fehér, amit nagyon összecsaptam, mert sietni kellett, hogy tudjon menni a következő csapat. Kb. négy órakor értünk vissza az iskolához.
Eléggé elfáradtunk, de nagyon jó délután volt. Remélem, többször is lesznek ilyen programok. Ti is szoktatok sütögetni?