A legutóbbi kalandom óta jó néhány év eltel. A repülőgép-szerencsétlenség mély nyomott hagyott a kis szívemben. Azóta sokat harcoltam és karmoltam. A legfontosabb azonban, hogy én voltam csizmás kandúr! Jó, bevallom, csupán kölyökszínészként a Félicette Macskanauta Cicaszínházban. Sajnos, azóta me-me-megöregedtem. Már túl sok számomra a macskateendő, ezért úgy döntöttem, elköltözök Marika nénihez.
Az idős hölgy egy macskapanziót üzemeltet, körülbelül 300 hozzám hasonló cicával. A gond csupán, hogy tőlem 25 km-re lakik. A benzin drága, így gyalogosan kellett megtennem a hosszú utat. Mégis feltettem magamban, hogy elhagyom ezt a kócerájt! Az út során átéltem a négy évszakot, jártam sivatagban, Szibériában, őserdőben. Hogy ez hogy volt lehetséges? A Négy évszak és a Föld időjárása című dokumentumfilm forgatásán kellett áthaladnom. Végül megérkeztem a panzióba. Nagy udvar, hatalmas ház, ez cicatartásra lett kitalálva! Öklöm nincs, hát hogyan kopogjak be? Van megoldás!
- Miáú!
Az ajtó kitárult. Egy ősz hajú, idős hölgy jelent meg.
- Szia édesem! Eltévedt a kis cicamicus? Gyere be gyorsan, nehogy meglássák a szomszédok, hogy örökbe fogadtam még egy állatot. Cicáim, ő itt az új barátotok. Legyetek kedvesek vele!
- Sziasztok más cicák, akiket még sosem láttam!
A többi macska mérgesen nézett.
- Jól van, szerintem a szobának ez a sarka is kényelmesnek látszik…
Így telt el néhány hosszú óra, amikor Marika néni megtörte a csendet.
- Cicusok! Vacsoraidő! Egy konzerv neked, egy neked, és egy neked is, új cicám!
- Végre valami jó! Ez isteni!
- Szia! Ha jól tudom, te vagy az új macska. – egy hamvasszürke, fiatal nőstény macska közelített Joe felé.
- Ha a vacsorámra pályázol, el lehet tűnni!
- Eszemben sincs, én csak barátkozni szeretnék. A nevem Dzsina.
- Joe.
- Macskakörökben úgy hallottam, hogy nagy kópé voltál valaha. Miért tettél le a rosszalkodásról, és elégszel meg ezzel a kényelmes, ám unalmas élettel?
- Mert megöregedtem.
- Ez nem igaz. Vissza kell térned a régi életedhez! Szívesen veled tartok, én már unom ezt a helyet, hiányzik egy kis izgalom.
- Igazad van! Felébresztetted bennem újra a vágyat!
- Na, gyerünk!
- Csókolom Marika néni, mi léptünk!
- Mit rosszalkodjunk elsőként?
- Először is lopjuk el egy gazdis macska eledelét!
- Jó ötlet! Hogy csináljuk?
- Megvárjuk, míg a portáján elkezd falatozni, és lecsapunk!
A csín sikerült.
- Mi a következő lépés?
- Most nagyobb huncutságban kell gondolkodnunk! Gondolkozz Joe, gondolkozz! Várjunk, a léghajókiállítás itt van a másik utcában.
- Mire várunk? Indulás!
Jó néhány macskalépés múlva megérkeztek a helyszínre.
- Keressünk egy megfelelő méretű léghajót, ami nem is ember, de nem is hörcsögméretű!
- Ez pont megfelelő! Mi is a neve?
- Rendőrségi cicaléghajó. Ez kell nekünk!
Joe és Dzsina felszálltak, és elrepültek, mint egy galamb. Kis idő múlva azonban problémába ütköztek az út alatt.
- Joe, egy madár közelít.
- Dzsina, szó szerint mi vagyunk a madár! Várjunk, értem, mire gondolsz…
A szóban forgó madár ballagási léggömbnek nézte a hajót, amit a közeli általános iskola nyolcadik osztálya szokott felengedni ebben az időszakban. A „lufit” kipukkasztotta a csőrével.
- SOS! Zuhanunk! Kipukkadtunk!
A léggömb földet ért.
- Élünk?
- Talán.
Pár perc múlva ismerős kétlábú tűnt fel a távolban, aki nagyon hasonlított a gazdira...
- Joe, már megint elkóboroltál? – a hang ugyanaz volt.
- Ööö, miáú?
Joe bűnbánó tekintete láttán a gazdi nem tudott haragudni kedvencére. Bevitte a házba újdonsült társával együtt. A kandúr macska öreg napjait Dzsina aranyozta be még sok-sok cicaéven át.
