Október 26-án, csütörtök a DÖK és az SZM megrendezte immár második alkalommal az iskola Halloween partyját. A tavalyi jó hangulatból kiindulva már nagyon vártuk a barátnőimmel ezt a napot. Hetekkel korábban kitaláltuk, hogy milyen ruhát öltünk magunkra.
Iza barátnőmmel halott menyasszonynak öltöztünk. Fekete ruhát viseltünk, egy fehér vérfoltos fátyol takarta arcunk. A hajam be lett fonva. Mivel a barátnőm diákönkormányzatos, így segített az előkészületekben. Idén is sok program színesítette az eseményt: cukorevés a fáról, "undi doboz", ügyességi feladatok cukorkáért. Zsíros kenyeret lilahagymával, Halloween jellegű süteményeket, illetve szörpöt is lehetett vásárolni, amelyet a szülők biztosítottak.
Amellett, hogy a program még inkább összekovácsolta a péterfys közösséget, jót mókáztak kicsik és nagyok egyaránt. Köszönjük a szervezést, bízunk benne, hogy jövőre is megrendezésre kerül!
