HTML

Péterfyrkák

Friss topikok

Címkék

Tóth Réka Anikó: Karácsony

2023.12.23. 19:43 Péterfy

   A karácsony a kereszténység második legnagyobb ünnepe, a húsvét után a legnagyobb, amellyel Isten fia, Jézus Krisztus földi születésére emlékeznek.

   A keresztény történet szerint időszámításunk kezdete előtt élt egy fiatal lány Názáretben, aki egy éjjeli látomásában találkozott Gábriel arkangyallal. Isten küldötte elárulta neki, hogy az Úr kiválasztotta Máriát egy nemes feladatra: ő lesz az édesanyja Isten fiának. Nem sokkal ezután Mária férjhez ment Józsefhez, majd a király által meghirdetett népszámlálásra már várandósan indult el férjével együtt Betlehembe. Hamarosan azonban beindult a szülés, Betlehemben pedig senki nem adott szállást a várandós Máriának, aki így Józseffel kénytelen volt egy istállóba behúzódni, az újszülöttet pedig egy jászolba fektetni. Mindeközben az istállóhoz közeli mezőn pásztorok legeltették juhaikat, amikor egy angyal megjelent és közölte velük: Isten fia megszületett, és egy közeli istállóban fekszik. Útra is keltek a pásztorok azonnal, hogy megcsodálják a gyermeket. Ugyanekkor három bölcs is érkezett napkeletről Jeruzsálembe, ahol az istálló felett ragyogó csillagot követve tudták, hol találják meg Isten fiát, a Messiást. 

   A Felsővárosi templomban idén is megrendezésre került iskolánk karácsonyi műsora, amelyben több osztálytársam részt is vett. Ezúton szeretnék gratulálni minden szereplőnek, hiszen nagyon színvonalas műsort láthattunk. Minden tanáromnak, a szülőknek és az iskolatársaknak is kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánok a téli szünetre!

fb_img_1703346398716.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://peterfyrkak.blog.hu/api/trackback/id/tr2018287411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása