Bizsuka és Mogyoró barátsága
Hideg téli nap volt, amikor megszülettem. Három fiú mellett egyedüli lányként. Fekete, apró gombolyag voltam, kis gombszemekkel. A szüleimmel egy garázsban laktunk, jól kibélelt, meleg kosárban. Teltek a napok, szépen növekedtünk. Egy nap a gazdink ölbe vett és bevitt a nagy lakásba. Bent már vártak ránk idegen kétlábúak. Úgy féltem, hogy szégyen, de bepisiltem. A kicsi, copfos kislány egyből szimpatikus volt nekem. Odatotyogtam hozzá. Az ölébe vett és én azon nyomban biztonságban éreztem magam. Ajándékot is hoztak nekem, egy puha, meleg takarót. Egy ideig tanácskoztak a fejem felett, aztán elindultak velem egy zörgő járgánnyal.
Félelmet és kíváncsiságot is éreztem. Vajon hová visznek? Mi történik velem? Próbáltam titkolni, de mindenem reszketett. Akkor nyugodtam meg egy kicsit, amikor megérkeztünk egy barátságos helyre. Ez lett aztán az új otthonom. Ahogy a kis copfos letett az öléből, egy furcsa szőrmók érdeklődve közelített felém. Olyan, mint én! De mégsem! Ez vékony hangon nyivákol! A kis copfos Mogyorónak szólította, s mint kiderült, a macskák nemzetségéhez tartozik. Engem is elnevezett: a megtisztelő Bizsuka nevet kaptam. Eldöntöttem, gazdimnak a Copfos nevet adom. Mogyoróval eleinte csak méregettük egymást. Sokat civakodtunk, legtöbbször egy színes, gurulós játékon - azt hiszem labda a neve - vesztünk össze. Aztán egyre jobban összebarátkoztunk. Néha még a kosaramat is megosztottam vele. A lakás nem volt biztonságban tőlünk. A kergetőzések, játékok alkalmával előfordult, hogy eltört a váza, megrongálódott az asztalterítő. Néhány kerti növény is tovább élhetett volna, ha mi nem vagyunk. Gyakran vittek bennünket kutyakozmetikába vagy éppen sétálni.
Egy napon szokásos délutáni sétánk alkalmával haragos, hangos és kötekedő kutyatárssal találkoztunk össze. Ő nem rajonghatott a macskákért, mert azon nyomban támadni kezdett. Szegény Mogyi! Futásnak eredt, és úgy eltűnt a szemünk elől, hogy még este sem került elő. Hiába szólítgatta kis gazdink, hiába hívogattam vonyítva! Barátom nélkül tértünk haza. Aggodalommal volt tele Copfos emberszíve és az én kutyaszívem is. Lassan jött álom a szemünkre, álmomban éppen Mogyoróval kergetőztem, amikor kaparászásra ébredtem. Tudtam, éreztem, hogy csak ő lehet az! Nyugtalanul ébresztettem fel Copfost. Ott állt az ajtóban az én kedves macskabarátom! Csapzott volt és éhes, a lábán kisebb seb éktelenkedett. Copfos nyomban meleg tejjel kínálta, én pedig puha, bélelt kosárkámat engedtem át barátkámnak. Hálásan megnyalogatta az orromat, és éreztük, hogy milyen könnyen elveszíthetjük egymást. Copfos és cicus lett a legjobb barátom. Aludni is velük szeretek a legjobban!
Olykor szépet álmodunk. A múlt éjszaka is érdekes álombeli kalandunk volt Mogyoróval. De azt majd legközelebb mesélem el.
