Az én háziállatom két nimfapapagáj, akiket tavaly augusztusban kaptam.
Most már körülbelül fél évesek. A fiút Totyinak hívják, az ő színe sárga. A lányt pedig Manginak, ő is sárga, de vannak rajta szürke foltok is. Nagyon szeretnek enni. Kedvelik a magokat (köles, napraforgómag). Mikor gyümölccsel vagy valamilyen zöldséggel kínáljuk őket, abból csak keveset szoktak enni. Az utóbbi időben már olyan szelídek, hogy a fejünkre is rá szoktak repülni. Amikor tisztítjuk a kalitkát, odaülnek az ajtóba, és figyelik, mit csinálunk. Azt mondják, ha sokat beszélünk hozzájuk, "megtanulnak beszélni" vagyis inkább utánozzák az emberi hangot.
Nagyon szeretek velük foglalkozni, intelligens és tanulékony állatok. Remélem, még sokáig a családunk tagjai maradnak.
A Valentin-nap csudajó,
Ölelők és csókolók.
Szerelmesek napja ez,
A farsangi időszak egyik legismertebb eseménye Magyarországon a busójárás, ami egy tavaszváró, téltemető népszokás.
2012 óta a mohácsi busójárás hungarikumnak számít. A busó öltözéke olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött nadrág, amelyre színes, gyapjúból kötött, cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, állatvérrel kifestett, birkabőr csuklyás álarc. Ezeket általában maguknak készítik. Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, hogy távol tartsák a népet, főleg a gyerekeket. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekeket. Kisebbeket nem célszerű vinni, mert megijedhetnek a hangos zajoktól. A török uralom felszabadulása után, a 18. század elején, Mohács környékére kezdték el betelepíteni a délszláv sokácokat. Ez a népcsoport hozta magával a népszokást, mely később Mohácson formálódott tovább és nyerte el végül a mai alakját.
A busójárás Mohácshoz kötődik, de február 4-én Nagykanizsára látogattak. Mintegy húsz hagyományőrző mohácsi busó érkezett a városba, hogy elűzze a telet. Az erős szél ellenére több százan gyűltek össze, hogy megnézzék a műsorukat és fotózkodjanak velük. Ti megnéztétek őket?
Nekem három állatom van, egy kutya és két macska.
A kutyusomat Picurnak hívják, őt születésnapomra kaptam, öt éves. Van egy kedvenc játéka, a kockája. Nagyon szeret futni és a fűben hemperegni, aludni pedig az ágy végében szeret. Az egyik macskámat Csokinak hívják, őt a menhelyről hoztuk el. Két éves, ő is nagyon játékos, aktív. Kedvenc játéka a plüss avokádó, nagyon szeret vele játszani, de aludni még jobban. A másik macskámat Áfonyának hívják, négy hónapos.Ő meg nagyon kicsi, de annál játékosabb. Neki is van kedvenc játéka, ami egy hóember formájú plüss. Csoki és Áfonya jó barátok, és a kutyával is jól kijönnek.
Nagyon szeretem őket. Mindig meg tudnak nyugtatni egy nehéz nap után.
Kettő tengerimalacot gondozok otthonomban, mindegyiket a szüleimmel mentettem.
Nagyon betegek voltak. Az egyik kint volt az esőn, a másik egy állatkereskedésben. Nem bántak jól vele. Nálunk tágas ketrecben vannak. Minden nap kapnak friss szénát, répát, salátát és sok fajta zöldséget, gyümölcsöt. Ki szoktam venni őket, és játszok velük, simogatom őket. Anyukámmal is szoktak lenni. A nevük Motyi és Szotyi. Nagyon aranyosan tudnak aludni, ásítani. Ha átjönnek a barátaim, szoktak játszani ők is velük. Motyi sokszor nagyon morcos, és ilyenkor megharap. Szotyinak nagyon kis vékony hangja van. Állandóan "mutyog". A családom nagy állatvédő. Részt vesznek ők is az állatmenhely üzemeltetésében. Tőlük örököltem az állatok iránti tiszteletet, szeretetet.
