Péterfyrkák

    Amikor megtudtam, hogy létezik Állatok Világnapja, örültem neki, hogy nekik is van egy afféle ˝ünnepnapjuk˝. Meg még azért is, mert nagyon szeretem az állatokat, de legfőképpen a macskákat.

   Winston, akiről az alábbiakban írok igazából nem az én macskám, hanem egy kóbormacska a Balatonon, a villánk közelében, csak azért hívom ˝az én macskámnak˝, mert annyira haverkodik velünk, engedi magát még simogatni, cirógatni is. Egyik nyáron még az olimpia megnyitóját is nézte velünk a nappaliban! A Balatonon, a fenyves- alsói nyaralónk környékén van egy pár kóbormacska. Közülük az egyik, egy koromfekete cica úgy odaszokott hozzánk, hogyha mi kimegyünk a villához és ő megjön, estig el se megy. Eleinte Kormi, Kormos volt a neve. Mára már ˝átkereszteltük˝ Winstonnak. A teljes neve Winston Churchill. A nevét én találtam ki, az ötletet egy könyvsorozatból vettem.

   Winston már 3 éve haverkodik velünk. Nyáron, mivel sokkal többet vagyunk kint, mint máskor, nagyon sok időttölt a mi társaságunkban. Mindig adunk neki enni, inni, van saját fotelje is az üveges teraszon. Kanizsára nem hajlandó velünk eljönni, de a Balatonon sokat találkozunk vele. Azokon a napokon, amikor nem vagyunk kint, valószínűleg a szomszédok etetik, de tőlük fél. De leginkább a mamáék etetik, mivel sokat járnak a villához minden évszakban, mert van munka, aztán ő is megjön, és kicsit engedik neki, hogy pihenjen a foteljén, és adnak neki ételt is. Régebben csa ételmaradékokat adtunk neki, de már szoktunk venni bolti macskatápot is. Azóta nem nagyon eszi a miáltalunk összeállított, házi készítésű eledelt, jobban tetszik neki a táp. De ha nincs bolti, jó neki a házi is.  A nyaralónk közelében nem csak Winszti kószál. Van rajta kívül még két cicus. Az egyik egy karamella színű, ezért neveztem el Karamellnek. A másik egy fekete - fehér, őt Álarcosnak becézem, mert a szőre mintázata olyan az arcán, mintha álarca lenne. Ők nem olyanok, mint Winston, mert nem engednek minket a közelükbe. De ha enni szeretnének, mindig elmegyünk az étel közeléből, hogy odajöhessenek.

   Nagyon szeretem Winstont, mivel kóbormacska létére nagyon ragaszkodik hozzánk. Mindig jól esik, hogy boldogan szalad elénk, amikor megérkezünk a villához.  Úgy érzem, hogy az állatoknak nagyon sok emberi tulajdonságuk van, és nekik is szükségük van a szeretetre, törődésre. Kicsit rosszul esik, amikor jön a rossz idő, és csak ritkán láthatjuk őt, de biztos vagyok benne, hogy minden körülmények között feltalálja magát, mert ő egy nagyon talpraesett állat, és egyébként is azt mondják, hogy a macskáknak kilenc élete van! Mindig várom a jó időt, hogy újra vele lehessek sokat.

Horváth Zoé: BUKSI

Én nagyon szeretem a kutyákat! Főleg a spánielt, mert nagyon kis aranyos kutyus. Sajnos vannak olyan emberek, akik nem veszik figyelembe a kutyuskákat.

Szerintem a legokosabb kutya a németjuhász. Nekem volt egy, és nagyon eszes volt. Szerette a kerekeket, főleg a talicskáét. Csakhogy eljött a nap, amikor elköltöztünk. Szegényt nem tudtuk elvinni magunkkal a panelba. Elajándékoztuk Buksit egy kedves ismerősünknek. Nagyon hiányoltam Buksit, egy hét múlva elmentem hozzá. Láttam, hogy szépen gondját viselik.

Azóta nyugodt vagyok, hogy Buksi jó helyen van.

Horváth Lara: ÁLLATORVOS SZERETNÉK LENNI

Már nagyon régóta szerettem volna egy kiskutyát.

            Egy nap, amikor hazaértem az iskolából anyukámék azt mondták, hogy elmegyünk mosógépet venni. Amikor odaértünk, megláttam a kiskutyákat, de akkor még nem tudtam, hogy miért vannak ott. Ezután anyukám elmondta, hogy kapok egy kutyust, és sikítoztam örömömben. A kiskutyámnak Jenny lett a neve.

            Mikor még három éves voltam, akkor voltak tengerimalacaim. Úgy hívták őket, hogy Bogyó és Babóca. A testvérem kapott papagájokat. Kitti és Karcsi nagyon aranyosak. Néha kiengedjük őket és olyankor sokat repkednek.       Többször voltam már lovagolni is, remélem lesz egy kis pónim, és még több állatot szeretnék.

Ha felnőtt leszek állatorvos szeretnék lenni, hogy segíthessek a beteg állatokon.

Sárecz Boglárka: A CIRKUSZI VILÁG

Sokat jártunk anyával cirkuszba. Az utóbbi időben rájöttem, hogy az állatokkal nem úgy bánnak, mint ahogy gondoltam. Többször láttam, hallottam csúnya dolgokat.

            Állítólag úgy tanítják őket, hogy az nekik fáj, és fárasztó számukra. Beöltöztetik például a majmokat, ami a nézőknek vicces, ők viszont szenvednek benne. Zavarja őket a mozgásban, ruha nélkül jobban éreznék magukat.

            Nagyobb állatoknak (elefánt, oroszlán, tigris) kicsi és kevés helyük van mozogni. Az igazi lakóhelyükön sokkal tágasabb a tér. A cirkuszban jutalomfalatokkal ösztönzik a feladat végrehajtására az állatokat.

            Sajnálom, hogy be vannak zárva, rengeteg helyre cipelik őket, mégis megnevettetik és szórakoztatják a nézőket. Pedig biztos másra vágynának ezek az aranyos állatok és nem ezt érdemelnék.

Halász Bianka: SZERETEM AZ ÁLLATOKAT

            Nekem van kettő kutyám is! Az egyiket úgy hívják, hogy Pici, a másikat úgy, hogy Molli. Nagyon szeretem őket!

            Picit is és Mollit is anyukámék találták. Molli be van tanítva, Pici nem, de én megtanítottam pacsizni. Minden nap játszom velük, és megfésülöm őket a praktikus fésűvel, amibe nem ragad bele a szőrük.

            Ha felnőtt leszek, építek egy kutyamenhelyet és kutyakonzervet meg még sok más ennivalót viszek majd az állatoknak. Később megmentem az elkóborolt kutyákat, macskákat, és ha van gazdájuk, visszaviszem őket. Ha nincs gazdájuk, akkor ingyen odaadom valakinek, vagy megtartom őket.

             Talán szabadon is engedném, mert az állatkertben is sajnálom az állatokat.

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én.Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A világnapon ma már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet.

Assisi Szent Ferenc (1182-1226), olasz katolikus szerzetes és prédikátor volt, a ferences rend megalapítója.

Gazdag családba született, ő mégis eldöntötte, hogy szegénységben éli le az életét, és a krisztusi útmutatás szerinti életről fog prédikálni az embereknek.

A legtöbb róla szóló történetből kiderül, hogy nem csak az emberekért végzett áldásos misszionárius munkát, hanem az állatokat és a természetet is nagyon szerette. Több legendás történet szól arról, hogy még az állatoknak is prédikált.

Egy napon, mikor társaival úton volt, megálltak az út menti fák mellett, amelyeken rengeteg madár ücsörgött. Ferenc azt mondta társainak, hogy várják meg, míg ő odamegy testvéreihez prédikálni. Mikor odament hozzájuk, a madarak körülvették őt, mindegyik figyelte a hangját, és egyik sem repült el.

 Egy másik legenda Gubbio városához kötődik, ahol Szent Ferenc élt egy ideig. A városkát egy kegyetlen és vérszomjas farkas tartotta rettegésben. Szent Ferenc, hogy megmentse a város lakóit, felment a hegyre, hogy megkeresse a farkast.  Mikor megtalálta, keresztet vetett, és ráparancsolt az állatra, hogy menjen vele, és ne bántson senkit.

A farkas összezárta az állkapcsát, és lefeküdt Szent Ferenc lábai elé.

Ferenc azt mondta neki, hogy sok kárt okozott az embereknek, ezért azok elátkozták őt, de hozzátette, hogy azt szeretné, ha békében élne az emberekkel.Elment a városba a farkassal, ahol mindenki megdöbbenve vette körül őket. A farkas csak az éhség miatt volt vérszomjas, ezért Gubbio lakói ezután rendszeresen etették, így már nem támadott meg soha többé sem állatot, sem embert.

1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté nyilvánította. Ő lett kikiáltva a természet, a környezetvédők és az állatok pártfogójának is, akiket az ő napján, október 4-én ünneplünk.

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falu az erdő mélyén, melyet bogarak laktak. A kis falutól nem messze volt egy kicsit nagyobb település. Sok levelet kellett kézbesíteni a két falu között a postának, de bogárhiányban szenvedtek.

Egy szép napon, a Falevél utcában élő cserebogár kapott egy levelet. Egy szórólap volt benne. A posta hirdetése volt rajta, hogy bogarakat vesznek fel kézbesítő munkakörbe. A kis cserebogárnak nagyon tetszett az ajánlat, ezért következő nap már munkába is állt. A tesztfeladata az volt, hogy egy levelet kellett elvinnie a szomszéd faluba kerékpárral. Útközben feltérképezte a terepet, merre fog ő járni minden nap. Szép, fákkal teli erdő, néhol kisebb-nagyobb tisztások, tetszett neki a környezet. Negyed óra múlva máris a másik falu kapuja előtt találta magát. Megnézte a címet, melyre a levelet kellett vinnie: Tölgy utca 16. A levelet berakta a postaládába, majd útnak indult vissza a falujába. Hazafelé egy félelmetes barlangra lett figyelmes. De nem törődött vele nagyon. A postán megdicsérték, sikeresen teljesítette a tesztfeladatot. Másnap már rendes munkakörben dolgozott. Szintén a szomszéd faluba kellett mennie egy levéllel. Út közben odaért a barlanghoz, amiből egy róka ugrott elő. A biciklijét elvette, aminek a kosarában volt a levél. Azt mondta neki, hogy ha nem teljesít három próbát, nem adja vissza a biciklit. Hogyha azt a levelet nem viszi el a megadott címre időben, kirúgják a postáról, és kereshet más állást. Ezt a cserebogár nem szerette volna, ezért megkérdezte mi a három próba. Ezek voltak a próbák: 1. Hozzon neki vizet a közeli kútból, 2. Hozzon neki gyantát a nagy fenyőfából, 3. Szedjen neki kamillát a tisztásról. A róka adott neki egy listát a próbákról, majd útjára indult a cserebogár. A kútból hozott vizet, szedett kamillát a tisztásról, de viszont a nagy fenyőfát már nem találta. Este hat óra volt már, de még mindig nem akadt rá. Félve visszament a barlanghoz. Odaadta a szerzeményeket, elmesélte a történteket. Amikor meghallotta a róka a gyantahiányt, nagyon mérges lett. Azt mondta neki, hogy kap egy újabb esélyt, hogy holnap térjen vissza, és próbálkozzon újra. A cserebogár nyugtalanul aludt, és bűntudata volt, hogy nem tudta időn belül eljuttatni a levelet a címzettnek. Másnapra kipihente magát, könnyen megtalálta a fenyőfát, melyből hozott gyantát. A róka visszaadta a biciklit, és látva az igyekezetét, megígérte, hogy soha többet nem fogja bántani. A cserebogár lélekszakadva tekert a szomszéd faluba a levéllel. Odaért, és elmesélte, hogy mi történt vele. A történtek hallatán a címzett megbocsátott a késésért. Visszatért a falujába, jelentette a postán, hogy eljuttatta a levelet a kijelölt címre, elmesélte a történteket is.

A cserebogár nagyon jó munkahelyre lelt a postán, és még egy jóbarátot is szerzett, akivel minden nap találkozhatott munka közben. A róka mindig kedvesen köszöntötte, nem ellenségeskedett vele soha. És még máig is élnek, ha meg nem haltak.

Hallottál már az Éjszakai Rózsáról? Tényleg nem? Pedig szerintem ez a legcsodálatosabb jelenség, amit az életedben láthatsz! Minden harmadik év harmadik hónapjának harmadik napján megjelenik valakinél egy tündérlány, és teljesíti egy olyan kívánságát, amiért mindig is sírva könyörgött. Ez nem csak egy játék, vagy bármi létező dolog lehet. Hallottam arról is, hogy valakinek meghalt az édesanyja, sírt is miatta sokat, de egy éjszaka meglátogatta az Éjszakai Rózsa. Másnap megtalálta élete szerelmét, aki nagyon hasonlított az anyukájára kívül-belül. Azóta is boldog házasok, gondolom. De ki is ez a tündér? Csak egy kislány volt, akit Kamillának hívtak, és minden felnőtt, gyerek egyaránt szerette. De ahogy gyerekből kamasszá vált, valami megváltozott. Egyre ritkábban mosolygott, szemei körül karikák jelentek meg. Az új barátai a háta mögött kibeszélték. Iskola vége felé egyre idegesebb, ingerültebb lett. Így Kamilla egyre szomorúbb lett, de még a közeli ismerősei, rokonai sem segítették felvidítani mondván, ez csak a kamaszkor velejárója! Szegény lányt egy nap az iskolában megtréfálták azzal, hogy kidobják a az ablakon a nagymamájától kapott nyakláncát, mire ő kikapta osztálytársa kezéből a fontos ékszert, és elszökött. Soha többé nem látta senki. Eltelt három év, még mindig nem került elő. Legjobb barátja, aki soha nem mondott róla rosszat másoknak és megőrizte a titkait, már mindennap komor volt. Egy március 3-i estén épp nyugovóra tért. Mint mindig, most is könnyek között aludt el. Álmában megjelent egy tündér. Ekkor eszmélt rá: Ez nem is akárki… Hanem Kamilla! Volt barátja csak mosolygott rá, majd odaadott neki egy különös rózsát. Fekete szirmaiban kis, sárga pöttyök világítottak. Mintha a rózsa maga a csillagos ég lenne. Mikor Kamilla barátnője kezébe adta a rózsát, rögtön vége is lett az álomnak. A barát ettől kezdve sok barátot szerzett, szerencsés volt, és senki sem akart ártani neki. Boldogan mesélt különös álmáról mindenkinek, majd egyre több és több ember álmodta ugyanezt, majd lett jobb az életük. Ez az Éjszakai Rózsa története.

 Sokat változott a világ. Régen egy gazdának csak olyan problémái voltak, mint az etetés, az új állatok vásárlása, a régiek feldolgozása vagy eladása. Most meg! Ilyen papír, olyan könyv. Ilyen orvosi ellátás, olyan oltások. Az ember elveszik a rengetek adatlapok és naplók között.

 Nyaralásom végén a szomszéd bácsi mesélte, hogy nála is jártak ellenőrök. Nevetéssel küszködve hallgattam meg:

Reggel a tanya kapuja elé begördült egy menő-manó autó. Két gyönyörű kosztümös hölgy szállt ki belőle. De mindjárt meg is torpantak a két hatalmas pulikutyát látván. Ekkor kijött a gazda és köszöntötte a két irodistát, majd visszahívta a kutyákat. A hatalmas állatok élvezettel szimatolták a parfümillatot. A két nő ódzkodva lépett be a magas sarkújával a sáros udvarra. El is merültek kicsit a ragacsos földben. Mindjárt a lényegre tértek:

- Nos, lássuk az állatokat. Kezdjük a sertésekkel – jelentette ki szakszóval az egyikük – hol is vannak?

- Lent a völgyben, de nem hinném, hogy el tudnának odáig jönni gumicsizma nélkül.

A hölgyek egymásra néztek és rögtön elárulta a pillantásuk, hogy ők is kizárt dolognak tartják. Inkább kérdezgettek róluk, például milyen gyakran látja őket állatorvos, esznek-e rendesen stb.

- Most a kecskék következnek. Ők is nagyon messze vannak? – kérdezte félve az irodista.

- Egyáltalán nem. Csak pár métert kell sétálni a rétig.

Ez a pár méter a nőknek több kínkeserves kilométernek tűnt. A gazda mosolyogva figyelte a bukdácsolásukat és küszködésüket az agyagos talajjal szemben.

- Megjöttünk – jelentette ki a gazda a két hölgy örömére.

- Látom, vannak gidák is. Van róluk etetési napló? Tudja, amiben le kell írni, hogy mikor esznek, és mennyi előtte és utána a súlyuk.

Jóska bácsi felhúzta a szemöldökét.

- Mind a harmincról?

- Igen – válaszolta az egyikük.

- Asszonyom, ha ott áll mellettük születésüktől fogva, figyeli, hogy mikor mennyit esznek, és mindegyiket rá tudja bírni a mérlegre egy nap többször is, akkor lesz etetési napló.

Végiggondolta mindkét ellenőr az elhangzottakat és bizony belátták, hogy a farmernek igaza van.

- Vannak még másmilyen állatok is? – érdeklődtek.

- Van egy szamár, amit le akartunk vágni, de az unokák nem engedték.

- Akkor nézzük meg azt is.

Visszamentek a rétről (vagyis inkább topogtak) az istállóba.

- Van ennek a szamárnak ló könyve? – kérdezték.

Jóska bácsi szeme kistányér nagyságú lett.

- Asszonyom, döntse el, hogy ez most ló vagy szamár. Mert szamár könyv nem létezik.

Be kellett látniuk a hölgyeknek, hogy a gazdának ismét igaza van. Végeztek az ellenőrzéssel és elsántikáltak a kocsiig.

 Így történt az eset, hogy még a szamárnak is lett ló könyve.

Igaz történet alapján készült.

Ez a nyár nekem különösen tetszett. Június végén a nagyszüleimmel a fenyvesi nyaralónkba indultunk. Sokat fürödtünk a Balatonban, szórakoztunk, néztünk vonatokat a megállónál, és cirógattuk Winstont, a ˝balatoni cicánkat˝. A barátommal, Dáviddal sok időt töltöttünk együtt. A szüleimmel gyakran kirándultunk. Voltunk Badacsonyban, felmentünk a hegyre a Rózsa-kőhöz Jeeppel, gyönyörű volt odafent a panoráma. Voltunk a hajókikötőben is. Hazafelé bementünk a Balatonmáriafürdőn élő ˝balatoni mamáékhoz˝ vacsorázni. Még utána sokszor voltunk a Balatonon. Esős időben beültünk a tetős teraszra, én vagy rajzoltam vagy olvastam. Gyorsan eljött a nyár közepe. Voltunk vasútmodell-kiállításon a balatonfüredi állomáson.  A kiállítás szuper volt! A Múzeumok éjszakáját Keszthelyen töltöttük. Meglátogattuk a Vasútmodell-múzeumot, a Bogármúzeumot és a Festetics-kastélyt. Közben találkoztunk a keresztszülőkkel, és velük jártuk tovább a múzeumokat. Voltunk a Tihanyi Levendulafesztiválon is. Körbenéztünk az árusoknál, sétáltunk lent a tónál és az apátságnál is. Egyszer utaztunk a fenyvesi kisvasúton Somogyszentpálig. Egyik délután grilleztünk a családdal a Balatonon. Mindenkinek ízlettek az ételek. Winstonnak is adtunk belőle, de ő túl  csípősnek találta, de azért megette. És jött az augusztus, az utolsó hónap a nyárban. Bulgáriába készülődtünk: 17-én indultunk. Gyűjtőbusszal elmentünk Szegedig, ott átszálltunk egy másikra, amivel egészen a szálloda kapujáig mentünk. Hajnali 4 órakor értünk oda, de csak délután 2 órakor kaptuk meg a szobát. Addig a recepción ültünk, én még aludtam is egy jót. Egy tengerre néző apartmanban szálltunk meg. A mamáék a 6. emeleten kaptak szobát a Hotel Burgas Beach medencéjére néző erkéllyel. A mi szállodánk közvetlen a tengerparton, a naposparti Golden Rainbow volt. Medence, kaktuszkert az udvarban, vízi bár tartozott a szállodához. Az all inclusive bárban lehetett italt kérni, az étkezőben annyit ehettünk, ihattunk amennyit csak akartunk. Sokat voltunk a tengerparton, fürödtünk, kagylókat kerestünk. Egy hétig tartott a nyaralás. Hazafelé, amikor visszaértünk a határhoz sokat kellett volna várni, ezért gyalog jöttünk át a magyar oldalon lévő buszhoz. A bulgáriai nyaralás nagyon tetszett nekem. Augusztus végén még grilleztünk egyet a Balatonon. Szeptember elsején kezdődött az iskola, amit azért egy kicsit már vártam. Nagyon jól telt el ez a nyár, jól éreztem magam.

Emlékszem az utolsó tanítási hétre. Mindenki izgatottan várta, hogy milyen új élménnyel gazdagodik a nyáron.

 Én már rögtön évzáró után elutaztam vidékre. Alig vártam már, hogy Zalatárnokon legyek. Ez a település lehetne a béke szó szinonimája. A ház, ahol a háromnegyed vakációmat töltöttem, közel száz éves. Ha beszélni tudna, elmondaná, hogy lettek a poros országúton járó szekerekből aszfaltszántó gépkocsik és kamionok. Körülötte szántóföld és erdő. Sajnos a június végét elrontotta az eső. Így maradt az olvasás. Legalább tíz könyvet kiolvastam. Viszont hála az égnek a július a miénk volt.  A közeli domb túloldalán, fák között megbújva van egy kis halásztó. A horgászat mellett fürödni is lehet benne. Több forrás táplálja, a vizét egy patak vezeti le. Onnan szokták vinni a vizet a közeli tanyára az állatoknak, de az erdei vadak is oda járnak inni. Idén sem volt a halaknak nyugodt nyaruk, el kellett bújniuk a mélyben, mert a fröcskölés, az úszóverseny és a vízilabda folyamatosan váltotta egymást. Azután két hétre hazajöttem, azaz nem is haza, hanem Kiskanizsára a másik mamámhoz. Az unokatestvéreimmel nem unatkoztunk, zenét hallgattunk, moziban voltunk, na meg a strand sem maradhatott ki. Mivel ők Somogy megyében laknak, ritkán vannak Nagykanizsán, ezért családlátogatáson is részt vettünk. Majd visszamentem pár hétre még a faluba. Az utolsó két hetet iskola előtt itthon töltöttem.

 Szomorú voltam, hogy véget ért a nyár, de már vártam a hetedik osztályt.

2018. május 21. reggel: A korai felkelés után, egy szempillantás alatt a parkolóban találtam magam. Hiába volt hajnali fél hat, mindenki a legfrissebb énjét mutatta, és hatalmas mosollyal az arcunkon vártuk a buszt. Várakozásunk alatt mindenki beszélgetett, a felkelő napsugarak sütötték meg arcunkat.

Mihelyst bepakoltuk hatalmas bőröndjeinket a buszba, lélekben már készültünk a nagyjából 9 órás útra.

Elbúcsúztunk szüleinktől, majd elindultunk a régóta várt erdélyi tanulmányi kirándulásunkra. A végtelennek tűnő út alatt próbáltunk pihenni, bár ez a jókedv által keltett hangzavar miatt kevésbé ment sikeresen.

Az út alatt megcsodálhattuk az Alföld egy kis részét is, a tökéletesen lapos tájat, a régies házakat, istállókat.

A határnál meglepő módon nem kellett várakoznunk. Amikor átgurultunk a régi Magyarország útjaira, az időjárás hirtelen megváltozott. Felhők gyülekeztek fejünk fölött, majd eleredt az eső.

Még egy pár órát utaztunk, majd megérkeztünk első állomásunkra, Nagyváradra. Itt először megismerkedtünk idegenvezetőnkkel, Bethlendi Andrással, majd megtekintettük a Szent László katolikus Székesegyházat. Nagyváradon felfedező városnézéssel folytattuk a napot. Csoportokba osztottak minket, majd feladatokat kaptunk, de sajnos közben szakadni kezdett az eső, így nem igazán tudtuk élvezettel, felszabadultan felfedezni az egykoron többségében magyar Sebes-Körös-parti várost.

Ismét buszra szálltunk. Első szállásunk Vársonkolyos, a Király-erdő hegység északi peremén, a Sebes-Körös szurdokvölgyében fekvő falucska volt, amelynek közvetlen környezete természetjárók és barlangászok kedvelt úticélja. Szállásunk egy kétemeletes ház volt kék festéssel és virágokkal, ezzel gyerekbarát kinézetet adva a lakóháznak. A szobák nem voltak nagyok, bár nem is volt szükségünk egy hatalmas panzióra.

Második nap egy túrára ébredtünk volna, de a reggelinél tudtuk meg, hogy az időjárási feltételek miatt ez elmarad és csak egy kis erdei sétát teszünk. A sonkolyosi- szorosban jártunk és megtekintettük a szelek barlangjának bejáratát, ahol egy érdekes kísérletről is hallhattunk.

Utána Kalotaszentkirályra vezetett utunk, ahol megebédeltünk, majd két osztálytársunk közreműködésével láthattunk egy népviseleti bemutatót is. Ezután áttértünk Magyarvalkóra, ahol a kalotaszegi templomot csodáltuk meg mind belülről, mind kívülről egy előadás kíséretében. Az érdekesség után, a busz felé vettük az irányt és indultunk Torockóra, a következő szállásunkra. Két külön épületben szállásoltak el minket. A kilátás gyönyörű volt, a szobák pedig modernek.

Egy kiadós alvás után a harmadik nap vette kezdetét. A reggeli után a tordai sóbányába indultunk. Mikor leértünk a barlangba vezető lépcsőkön, hirtelen lezuhant a hőmérséklet. Olyan volt az egész hely, akár csak egy labirintus. Sok bejárat volt, sok különböző helyre.

Miután nagyjából körbejártuk a sóbányát, egy óra szabad programot kaptunk.

Lehetett csónakázni, teniszezni és még megannyi tevékenység közül válogatni. A személyes kedvencem az óriáskerék volt. Kimondani is furcsa, óriáskerék egy bányában!

A következő programunk helyszíne Kolozsvár. Itt találkoztunk a hetedik osztályos tanulókkal, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból, akik egy órás séta alatt a városban megmutatták a feladatlapunkon szereplő házakat, szobrokat, a város nevezetességeit.

Visszaérve az iskolába, egy előadással búcsúztak, amit az igazgató úr állított össze, miközben az intézmény éves programjairól beszélt.

Az utolsó percekben megtekinthettük a suli múzeumát is, ahol nagyrészt kitömött állatokat láthattunk. Ezzel a napunk, ami programokat illeti, véget is ért.

A csütörtököt egy túrával kezdtük a Tordai-hasadékban. Gyönyörű, egyben kissé veszélyes utunk volt. Különböző legendákat meséltek, miközben megcsodáltuk a Hesdát-patakot.

Az ebéd után a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot látogattuk meg, ahol részleteket hallhattunk Jókai: A nagyenyedi két fűzfa című művéből. Megismerkedtünk Nagyenyed történelmével, látnivalóival, az iskola életével és a közelgő hétvégi ballagás előkészületeivel.

Gyulafehérvár felé vettük az irányt. A gyulafehérvári érseki székesegyházban tértünk be, ahol Hunyadi János, Hunyadi László, János Zsigmond, Fráter György és Márton Simon síremlékeit láthattuk.

Pénteken, ötnapos kirándulásunk utolsó napján már nem igazán jutott idő annyi programra, amennyiben az előző 4 nap során részesültünk. Két programelemünk maradt: Déva és Nagyszalonta. Először Déva várát csodálhattuk meg a lenyűgöző kilátással.  Ezután Nagyszalontán a Csonka – toronyban berendezett Arany János múzeumban tettünk látogatást, ahol bemutatták Arany János életét és néhány versét, életének fontosabb állomásaihoz köthető tárgyait, emlékiet. Az ott töltött egy és fél óra után elindultunk Nagykanizsára.

Az út nagyon hosszúnak tűnt visszafelé, ezt a határon való várakozás még inkább fokozott.

Összegzésben a kirándulás szerintem kivétel nélkül mindenkinek tetszett és mindenki tanult  belőle. Örülünk, hogy lehetőségünk volt a magyar történelemmel való megismerkedés ilyetén formájával, iskolán kívüli, tanulmányi kirándulás keretén belül. Jó érzés volt a határon túl élő magyar emberekkel, tanulókkal találkozni, beszélgetni, emlékeket gyűjteni.